2024. Október 07. hétfő
Az amerikaiak tisztelik a család intézményét, de nagyon eltérően fogalmazzák meg, mi is az: egy kutatás szerint egyre több amerikai ismeri el a nem házas, akár homoszexuális párokat családként, ugyanakkor mások számára a házi kedvencek inkább számítanak hozzátartozónak, mint az azonos nemű partnerek.

Az, hogy miként definiáljuk a családot, több szempontból is jelentős. A homoszexuálisok házasságának klasszikus vitáján kívül a megfogalmazás kihatással lehet a jövedelemadó-bevallásokra, az örökbefogadási és nevelőszülői gyakorlatra, a munkavállalói juttatásokra, az örökösödési jogra és számos más kérdésre.

család

Brian Powell, az Indiana Egyetem szociológusa 2003 és 2010 között végzett három közvélemény-kutatásából kiderül, egyre többen tartják családnak a gyermekkel rendelkező homoszexuális párokat. 2003-ban a megkérdezettek 54 százaléka gondolkodott így, míg 2010-ben már 68 százalékra nőtt ez az arány. Powell szerint a változás összefügg azzal, hogy 2010-ben a válaszadók közül 10 százalékkal többen számoltak be arról, hogy meleg barátjuk vagy rokonuk van.

Ennek ellenére a homoszexuális párok társadalmi elismertségén még van mit javítani: a 2006-os adatok szerint a megkérdezettek 30 százaléka szerint a háziállatok beleférnek a család fogalmába, a meleg párok azonban nem.

Érdekes jelenség az is, ahogyan a házasságot nem kötött, egynemű párokról gondolkoznak: a legfrissebb felmérésben a válaszadók 83 százaléka családként tartotta számon az ilyen, gyermekes heteroszexuális párokat, de csak 40 százalék mondta azt, hogy a gyermektelen élettársak is ide tartoznak.

Bár az USA öt államában és Washingtonban engedélyezik a melegházasságot, a szövetségi kormány nem ismeri el azt. A népszámlálási hivatal meghatározása is a hagyományos vonalat követi, amely szerint „a család két vagy több emberből áll, akik egy fedél alatt élnek, és akiket vérségi, házassági vagy örökbefogadási kötelék kapcsol össze”.

Powell a rasszok közötti házasság fokozatos elfogadottá válásához hasonlította az amerikai közvélemény változását az azonos nemű szülők alapította családok kérdésében. „Reméljük, hogy nemsokára ezek a családok is széles körben elfogadottá válnak” – írta.


Forrás: MTI
2010. 09. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés