2024. Március 29. péntek

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az oltási kampány és a tesztelés nem elég az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) okozta járvány harmadik hullámának megtöréséhez Németországban, ezért további korlátozásokat kell bevezetni - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter.


Jens Spahn a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az újabb korlátozások az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához kellenek. A napi új regisztrált fertőződések száma "túlságosan magas, és továbbra is emelkedik", az intenzív osztályokon pedig "kritikus" a helyzet. A SARS-Cov-2 okozta betegség (Covid-19) miatt intenzív ellátásra szorulók száma meghaladta az ötezret, és a hónap végére hatezerre emelkedhet - meghaladva a második hullám csúcsán regisztrált 5762-őt -, ezért minél hamarabb lépni kell. Ebben "a nehéz helyzetben minden nap számít, és amit most elmulasztunk, két-három hét múlva megbosszulja magát, éppen úgy, ahogyan most bosszulják meg magukat a két-három hete elmulasztott döntések" - mondta a miniszter, utalva az úgynevezett vészfékrendszer bevezetése körüli vitákra.

Covid németország megfékezés

A rendszer beindításától a szövetségi kormány nyomása ellenére tartózkodó tartományi kormányok hozzáállásával kapcsolatban megjegyezte, hogy nem kellene bevárni a szabályok bevezetését az egész országban kötelezővé tévő szövetségi szintű törvény parlamenti elfogadását. A legfontosabb a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának további csökkentése, ezért mindenekelőtt esti, éjszakai kijárási korlátozást kellene bevezetni, mert a vírus leginkább a magán összejöveteleken terjed.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ingyenes SARS-CoV-2-tesztek elvégzésére szolgáló állomások hálózata már országszerte 15 ezer pontból áll, az oltási kampány pedig felgyorsult, a naponta beadott oltások száma rendszerint az 500-700 ezres sávban van. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megálljon a napi új regisztrált fertőződések számának exponenciális, robbanásszerű növekedését. Ezért előbb további korlátozásokkal vissza kell szerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett, és utána kell elkezdeni a szabályok "tesztelés alapú" lazítását.

Mindezzel együtt az a meggyőződése, hogy lehet majd felszabadultan üdülni nyáron, és a harmadik negyedévben - a július-szeptemberi időszakban - sikerül befejezni az oltási kampányt. A védekezés erősítése a számos kórházat jellemző "drámai" helyzet mellett azért is elengedhetetlen, mert a Covid-19 sok esetben nem múlik el egyhamar. Az úgynevezett hosszú Covid kórállapot - a fertőzés megszűnése után hosszabb távon fennmaradó panaszok együttese - a fertőzöttek jelentős részét, tíz százalékát sújtja.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 29 426 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez nagyjából a másfélszerese az egy héttel korábbi 20 407-nek. Az új esetekkel együtt 3 073 442 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 293 halálesetek regisztráltak, így 79 381-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.


Forrás: MTI
2021. 04. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés