2024. Március 28. csütörtök
Az idős kori memóriaromlás részben annak is köszönhető, ha az idős ember egyedül él, és nincs kihez szólnia, az emlékezetet ugyanis ugyanolyan hatékonyan fejleszti a beszélgetés, mint az „agytornáztatató” játékok – legalábbis ez derül ki egy évtizedek adatait felölelő svájci kutatásból.

A Zürichi Egyetem kutatói 36, 1970 és 2007 között végzett kutatás összevetése alapján azt a következtetést vonták le, hogy egy kis memóriatréninget követően mindenki sikeresebben emlékszik vissza a megadott szavakra, függetlenül attól, hogy egészséges-e vagy enyhe emlékezési zavarral küszködik. Azonban észrevették, hogy ugyanez az eredmény akkor is, ha a feladat elvégzése előtt egy kicsit beszélgetnek a résztvevőkkel például a művészetről.

beszélgetés, memória

„Úgy tűnik, az alternatív megoldások éppoly jók a memória fejlesztésére, mint a kognitív módszerek” – mondja Dr. Mike Martin, a kutatás egyik vezetője. A felfedezés főleg amiatt fontos, mert tudjuk, hogy 65 éven felüliek milliói élnek teljesen elszigetelődve a saját otthonaikban. Az Age Concern nevű szervezet megfogalmazása szerint a magányosság „csendes járványként” söpör végig a világon. A kutatók szerint is ez az oka annak, hogy az idősebbek egyre inkább elvesztik az emlékezés és a tervezés képességét, sőt, a figyelmük is gyorsabban lanyhul. A korosabb embereket amúgy is érintő folyamatok ezáltal felgyorsulnak, ami könnyen vezethet időskori elbutuláshoz.

Noha már eddig is több kísérlet bizonyította, hogy az emlékezőtehetség agytorna segítségével szinten tartható, a mostani vizsgálat új utakat mutat az érintetteknek. A kutatók ugyanakkor leszögezték a The Cochrane Libary című lapban megjelent tanulmányukban: ez nem jelenti azt, hogy a hosszabb ideig tartó, intenzívebb beavatkozások eredménytelenek volnának.


Forrás: Medipress
2011. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés