2024. Március 28. csütörtök
A Cambridge-i Egyetem kutatói vizsgálatsort terveznek annak megállapítására, hogy lehet-e kapcsolat a szülők intelligenciája és a gyereküknél jelentkező autisztikus tünetek között – írta a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Simon Baron-Cohen, az egyetem autizmust kutató központjának igazgatója elmondta, bizonyos jelek alapján feltételezik, hogy a tudománnyal foglalkozó, matematikán alapuló szakmákban tevékenykedő szülők gyerekei között több lehet az autista.

autizmus

A kutatócsoport most ezt az elméletet szeretné tesztelni, ehhez olyan, egyetemet végzett embereket toboroznak, akik úgynevezett rendszerező munkát folytatnak, például kutatók, mérnökök vagy programozók, és legalább 18 hónapos a gyerekük.

Az egyévesre tervezett vizsgálatsorban külön csoportba kerülnek majd azok a családok, ahol mindkét szülőnek erős a rendszerezési képessége, ahol csak az egyiknek, illetve egy harmadik csoportba azok a családok, ahol a szülők más jellegű tevékenységet végeznek és képesítésük sem rendszerező típusú.

Korábbi (2001-es és 1997-es) tanulmányok már felvetették, hogy a matematikusok és a mérnökök gyerekei, unokái között magasabb az autisták aránya az átlagosnál. Baron-Cohen professzor szerint azok agya, akik munkája a rendszerekkel, rendszerezéssel kapcsolatos, erőteljesebben „férfi jellegű” lehet az emelkedett tesztoszteronszint miatt, ami egy lehetséges magyarázata az eltérésnek.

A tesztre vállalkozó önkénteseket a www.cambridgepsychology.com internetes oldalon toborozzák.


Forrás: MTI
2011. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés