2024. Március 28. csütörtök
A megelőzésként adott antibiotikumok megmenthetik az intenzív osztályokon kezelt páciensek életét – állítja holland kutatók tanulmánya.

A gyógyszereknek ellenálló baktériumtörzsek terjedése egyre nagyobb gondot okoz a kórházakban, fekvőbeteg-intézményekben és ápolóotthonokban is. Leginkább az intenzív osztályokon ápolt, legyengült pácienseket veszélyeztetik a szélsőségesen rezisztens baktériumok.

antibiotikum, fertőzések, megelőzés

Anne Marie de Smet, az utrechti Egyetemi Orvosi Központ munkatársa csoportjával ebben a körben vizsgálta a halálozási arányok és az alkalmazott kezelés összefüggését. Hatezer férfi és nő adatait nézték át, akik Hollandia 13 kórházának intenzív osztályain legalább két napot eltöltöttek. A megelőzésként használt antibiotikum-terápiák eredményességét hasonlították össze a kutatók, akiknek közleménye a New England Journal of Medicine című szaklap legutóbbi számában jelent meg.

Megállapították, hogy azok a páciensek, akik a veszélyes fertőzések megelőzésére szájon át szedhető antibiotikumot kaptak, 11 százalékkal, akik szájon át és intravénásan is kaptak gyógyszert, 13 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a kezelés megkezdését követő 28 napon belül.

Következő lépésben az utrechti kutatók a hosszabb távú hatásokat, az esetlegesen kialakuló rezisztenciát mérik fel.


Forrás: MTI
2009. 01. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés