2024. Március 28. csütörtök
A Kentucky, a Stanford és a Lausanne Egyetem kutatói megállapították, hogy azok a gének, melyek szervezetünk 24 órás napi (cirkadián) ritmusáért felelősek, nem csak azt szabályozzák, hogy mikor aludjunk, hanem azt is, hogy eközben mennyire tudunk regenerálódni.

„Még mindig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi hasznunk van az alvásból, mint ahogy azt sem, hogy hogyan leszünk fáradtak, amikor nem alszunk eleget. Annyi azonban biztosnak látszik, hogy az alvás során olyan alapvető folyamatok játszódnak le az agyban, melyek segítik az idegsejtek energiájának megújulását, valamint rögzülnek az emlékek."

alvó pár, alvás,

"Felfedeztük, hogy az óraként működő gén (óra-gén) aktivitása és az alváshiány kialakulása között szoros összefüggés van. Korábbi vizsgálatok már igazolták a gén és az energia-anyagcsere közötti erős kapcsolatot, így a kettő együtt alátámasztja azt, hogy az alvás egyik célja az energia-háztartás rendezése.” – magyarázta Dr. Bruce O’Hara, a kutatócsoport egyik tagja.

A kísérlet elvégzéséhez a kutatók három olyan egértörzset használtak, melyek eltérő genetikai állományuk miatt eltérő módon reagáltak az alváshiányra. A kutatók először alvásmegvonást alkalmaztak az állatoknál, majd engedték, hogy kipihenjék magukat. Mindkét fázisban több alkalommal is mérték az óra-gén aktivitását.

„Megfigyeltük, hogy a Period 1 és 2 gének aktivitása fokozatosan emelkedett az alvásmegvonás idejével párhuzamosan, és csökkent, amikor hagytuk az állatokat aludni. Az egértörzsek közül azok esetében emelkedett nagyobb mértékben a két gén aktivitása, melyek a legkevésbé voltak képesek regenerálódni az alvás során, ami magyarázhatja az egyéni különbségeket az alvás hossza és minősége szempontjából.” – fejtette ki Dr. Paul Franken, a kutatócsoport vezetője.


Forrás: Medipress
2007. 10. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés