2024. Március 28. csütörtök
Amerikai kutatók azonosították azt a neuroncsoportot, amely meghatározza, hogy felébredünk-e a fénytől vagy nyugodtan alszunk mellette – írta a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

Az erős fénytől általában felébredünk, ha alszunk, és nehezen vagy egyáltalán nem tudunk elaludni, ha ébren vagyunk. Ugyanez fordítva is igaz: egy sötét szobában könnyen elálmosodunk és reggelente sokan tovább alszunk, ha be van sötétítve hálószoba.

fény, alvás

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatóinak sikerült azonosítaniuk azokat az agysejteket, amelyek meghatározzák, hogy a fény milyen hatással van alvásunkra. Ezek a neuronok a hipotalamuszban találhatók, az agy azon területén, amely egyebek közt az autonóm idegrendszer, a testhőmérséklet, az éhség, a szomjúság és az alvás szabályozásáért felel.

Mint Jerome Semel kutatásvezető elmondta, ezek a sejtek normál állapotban egy hipokretin elnevezésű ingerületátvivő anyagot bocsátanak ki. Kísérleteikben összehasonlították hipokretint termelő és nem termelő egerek viselkedését, és megállapították, hogy a vegyület jelenlétében fény hatására erősen aktiválódtak az állatok vizsgált idegsejtjei, míg sötétben alapállapotban maradtak.

A tanulmányt a Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertették részletesen.


Forrás: MTI
2011. 11. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés