2024. Március 28. csütörtök
A fiatal korukban mérsékelt mennyiségben alkoholt fogyasztó nőknél később ritkábban alakult ki magas vérnyomás, mint az alkoholt egyáltalán nem ivóknál – állapította meg egy húsz évet felölelő amerikai vizsgálat.

Régóta ismert, hogy alkoholfogyasztás után nő a vérnyomás első értéke, a szisztolés nyomás. Kutatók néhány éve közölték azokat az adatokat, melyek japán irodai dolgozók négy éven át tartó megfigyeléséből eredtek. Kiderült: aki többet ivott, annak arányosan nőtt a vérnyomása.

alkohol, vérnyomás

Az is tény viszont, hogy gyakran mutatkoznak egyéni különbségek: másképp reagáltak az alkoholra a fehér bőrű és a színes bőrű emberek. Amerikai kutatók éppen ezért vizsgálták a sokakat érdeklő kérdést egy olyan tanulmány részeként, amely a koszorúér-betegség kifejlődésével foglalkozott.

A CARDIA néven ismert tanulmány 1985-ben indult, 18-30 éves, egészséges nők és férfiak bevonásával, akik a vizsgálat két évtizede során hétszer vettek részt részletes vizsgálaton. A csaknem ötezer résztvevőből az évek alatt minden harmadik-negyedik küzdött magas a vérnyomással. Az alkoholt nem ivó nőkhöz képest az alkoholt mérsékelt mennyiségben fogyasztóknál ritkábban alakult ki magasvérnyomás-betegség.

Az érdekes megfigyelés azonban csak a fehér bőrű, európai-amerikai nőkre volt igaz: a színes bőrű asszonyokat az alkohol fogyasztása nem védte meg a vérnyomás emelkedésétől.

Az eredmény egyezik két, átfogó tanulmány korábbi adataival, amelyekben szinte csak fehér bőrű amerikai nők vettek részt, ezért ezt a megfigyelést a kutatók ilyen szempontból nem értékelhették. A szeszes italok mérsékelt ivása azok szerint a kutatások szerint is csökkentette a vérnyomás-emelkedés későbbi esélyét.

A CARDIA vizsgálatban a statisztikai értékelés során azzal is foglalkoztak, hogy az iskolázottságnak vagy a foglalkozásnak van-e szerepe a fiatalkori alkoholfogyasztás vérnyomás-emelkedés elleni védő hatásában, de ilyen összefüggés nem derült ki.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés