2024. Március 28. csütörtök
A vak páciensek látását a jövőben egy teljesen újszerű, embrionális őssejteket használó technika adhatja vissza. Az eljárást hamarosan két, látását elvesztett brit nőn tesztelik majd először.

Dr. Robert Lanza, a massachusettsi Advanced Cell Technology őssejtkutatója egy olyan, vitaminokból és kemikáliákból álló vegyületet dolgozott ki, amely a remények szerint a vak páciensek szemgolyójába fecskendezett embrionális őssejtek millióit a sérült szemsejtek egészséges verziójává alakítja át.

vakság, ősejt

Az elsődleges vizsgálatokra az Egyesült Államokban kerül sor, és az első betegek remélhetőleg idén ősszel esnek át a beavatkozáson. Amennyiben az állatokon végzett kísérletek az embereknél is hasonló eredménnyel zárulnak, hamarosan milliók élete fog gyökeresen megváltozni a jövőben.

Az első humán tesztek résztvevői közül az egyik nő esetében örökletes vakságról van szó, a másiknál pedig a korral járó makuladegeneráció (AMD) okozta a vakságot. Valószínűleg majd még hónapokat kell várni, mire a páciensek látása javulni kezd, de ha az első próbálkozások jól sikerülnek, két éven belül széles körben elterjedhet az új technika, reméli Lanza.


Forrás: Medipress
2011. 06. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés