2024. Március 28. csütörtök
Újabb iskolai megbetegedésekről van tudomása az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak – közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.

Falus Ferenc elmondta, kedd este derült ki, hogy több diák megbetegedett egy iskolában, és a szúrópróbaszerűen vett három minta mindegyikében kimutatták az új influenzavírus (A/H1N1) jelenlétét. Hogy melyik intézményről van szó, nem közölte.

Múlt héten a csepeli ADU Oktatási Központ egyik tanintézményében betegedtek meg diákok és tanárok. Az esetükben végzett laboratóriumi vizsgálatok is kimutatták az új vírust. A korábbi tájékoztatás szerint közülük senki nem került kórházba, de mint szerdán Falus Ferenc elmondta, egy gyermeket mégis kórházban kellett kezelni.

A hétvégén az ELTE tatai gólyatáborában is rosszul érezték magukat a hallgatók, és ennél az esetnél is kiderült, hogy 31-en betegedtek meg, közülük ketten kórházi ápolásra szorulnak. A laboratóriumi vizsgálatok ezekben az esetekben is igazolták az új influenzavírust. Hét mintából négy lett pozitív - mondta el Falus Ferenc.


Forrás: MTI
2009. 09. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés