2024. Április 19. péntek
Az új influenza terjedése a következő hónapokban fel fog gyorsulni, a vírus mind több emberéletet fog veszélyeztetni, és a kormányoknak fokozniuk kell az erőfeszítéseket, hogy megfelelő választ adjanak a megbetegedések számában beálló „robbanásra” – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Shin Young-soo, a WHO dél-csendes-óceáni térségi igazgatója elmondta: amint az északi féltekén beköszönt a tél, sok országban 3-4 naponként meg fog duplázódni az új influenzás fertőzések száma, amíg a járvány el nem éri tetőpontját. „Egy bizonyos ponton az esetek robbanásszerű növekedésének leszünk tanúi” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy „bizonyosan több fertőzés és több haláleset lesz”.

Az új influenza a múlt hétig már csaknem 1800 halálos áldozatot szedett világszerte. A járvány a legnagyobb fenyegetést a fejlődő országokban jelenti, ahol gyengén felszerelt és alulfinanszírozott az egészségügyi rendszer.

A WHO korábban úgy becsülte, hogy a következő két évben mintegy 2 milliárd ember, vagyis a világ népességének közel egyharmada betegedhet meg a járványban.

Más szakértők ugyan szükségesnek tartják a figyelmeztető felhívásokat, de úgy vélik, hogy a járvány nem fog olyan gyorsan terjedni, s a H1N1 vírus nem fog több embert megfertőzni, mint egy átlagos vírus a téli szezonban. Utalnak a H5N1 vírusra (madárinfluenza), amely nem okozott világjárványt, noha mindenki erre készült.

A szervezet orvosok számára kiadott legújabb tanácsaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy az új influenzában megbetegedő egészséges embereknek nincs szükségük vírusellenes szerekre, de az idős embereknek és a terhes nőknek mindenképpen. A veszélyeztetett korcsoportok közé tartoznak az 5 év alatti gyermekek, a 65 évnél idősebbek, továbbá a szívbetegek, a HIV-fertőzöttek vagy a cukorbetegek. Nekik mindenképpen javasolt a gyógyszerszedés – figyelmeztetett a WHO.


Forrás: MTI
2009. 08. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés