2019. December 13. péntek
A rendszeres tojásevés harmadával csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét, míg a zsíros sajtok és a joghurt negyedével mérsékeli a kockázatot – derül ki két friss kutatásból.

Felmerül tehát egy új mondás létjogosultsága, miszerint „egy-egy tojás másnaponta a cukorbetegséget távol tartja”.


Mindkét kutatási eredmény skandináv szakértők tollából származik, és az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban jelent meg. Egyiket a Kelet-finnországi Egyetem munkatársai végezték a tojás és a cukorbetegség viszonyával kapcsolatban – hangsúlyozván, hogy a korábbi feltételezések szerint a koleszterindús falatok növelik a kockázatot. Adataik szerint azonban a tojás nemcsak, hogy mérsékeli a veszélyt, de még a vércukorszintet is segít kordában tartani. v

Azok a férfiak ugyanis, akik heti négy tojást ettek, 37 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek később cukorbetegségben azokhoz képest, akik csupán heti egy darabot fogyasztottak belőle. Négynél több tojás azonban nem bizonyult hatékonyabbnak. Az összefüggés még az olyan életmódbeli tényezők számba vétele után is fennállt, mint a dohányzás, a testsúly, vagy a zöldség- és gyümölcsbevitel. „Eddig semmilyen tudományos eredmény nem állt rendelkezésre a tojásevés és a diabétesz összefüggésével kapcsolatban” – magyarázta Jyrki Virtanen, az intézmény táplálkozástudományi adjunktusa.


Forrás: Medipress
2015. 04. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés