2014. Október 02. csütörtök
1 . oldal
Panaszok -  Diagnosztizálás -  Gyógyítás -  Szövettani típus szerint -  Műtét, sugárterápia -  Gyógyszeres kezelés
Fiatal férfiak leggyakoribb rosszindulatú daganata a hererák, mely azonban megfelelő kezeléssel még előrehaladott, a szervezetben szétterjedő stádiumban is gyógyítható. Előfordulása a negyvenedik év után ritkaságnak számít. Viszonylag nagy számban jelentkezik kisgyermekek között is. Gyakoriságára jellemző, hogy az Egyesült Államokban évente kb. 67 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak.

A hererák szövettani alapját a hímivarsejtek kiindulásául szolgáló csírasejtek rákos elfajulása jelenti. Kialakulásában miként a többi daganat esetében is számos tényező együtthatása bírhat jelentőséggel.

hererák

Hajlamosító faktor a mumpsz szövődményeként kialakuló heregyulladás, valamint a rejtettheréjűség, vagyis azt az állapot, amikor a herék nem vagy későn szállnak le a hasüregből a herezacskóba (ami pedig normálisan a magzati életben zajlik). Fokozhatja a daganat kialakulásának veszélyét a lágyéksérv is. Bizonyos genetikai elváltozások megléte is összefüggésbe hozható a hererák kifejlődésével. A rejtettheréjűség műtéti megoldása tehát éppen az előbbi okok miatt még kétéves kor előtt indokolt.

Panaszok

A betegséget a herén észlelhető, legtöbbször fájdalmatlan megnagyobbodás, keményebb csomó formájában jelzik a betegek. Nemegyszer mellékhere-gyulladással is járhat a hererák, ami viszont már fájdalmas. Alapos vizsgálattal ki kell tehát zárnunk daganat fennállását akkor, ha megfelelő kezelés ellenére sem szűnnek a gyulladás tünetei. A daganat esetleges bevérzése is okozhat fájdalmat.

További tünetek lehetnek a fogyás, a here hormontermelésének zavarára utaló emlőnövekedés, közeli, illetve távolabbi nyirokcsomóáttétek (megnagyobbodások) megjelenése, mely utóbbiak helyzetüktől függően vizeletelakadást, háti-hasi panaszokat okozhatnak. Nehézlégzés esetén tüdőáttétre is gondolnunk kell.

Diagnosztizálás

A diagnózis felállításában az előzményi adatok gondos kikérdezése és rögzítése, az alapos vizsgálat, technikailag pedig első lépésben az ultrahang, majd a konkrét helyzettől függően a modern radiológiai eljárások valamelyik típusa lehet az orvos segítségére.

A heredaganat sejtjei olyan biológiai anyagokat termelhetnek, melyek a vérbe kerülve ott laboratóriumi módszerekkel kimutathatók, és ez nagy könnyebbséget jelent a betegség kiderítésében, illetve a terápia eredményének megítélésében. Ha például műtét után értékük nem emelkedik vissza az operáció előtti magas szintre, nem kell kiújulásra gondolni, a gyógyítás tehát eredményes volt.

Attól függően, hogy a daganat a herén belül marad-e vagy eljut a közelebbi, majd távolabbi nyirokcsomókba, esetleg egyéb szervekbe, a szakirodalom három, római számmal jelzett stádiumot különböztet meg. Értelemszerűen a legkezdetibb fokozat az I., a legkiterjedtebb forma a III. jelölést kapja.

Gyógyítás

A hererákok különböző szövettani altípusai másként reagálnak az adott gyógyító eljárásokra. Egyesek inkább a besugárzásra, mások pedig a gyógyszeres kezelésre érzékenyek. Egyébként ezen altípusok viselkedése is eltér egymástól. Némelyek inkább a nyirokutakon terjednek, mások a vérárammal a májba vagy a tüdőbe kerülhetnek.

Szövettani típus szerint

A kezelés alapját a legtöbb esetben a szerv teljes vagy részleges eltávolítása képezi. Azonban ez sem feltétlenül kötelező érvényű minden esetben. Néha mód nyílik a műtét elkerülésére is. A besugárzás és a gyógyszeres kezelés önmagukban, egymással vagy a műtéti eljárással kombinálva hasznos eszközök a gyógyító orvos kezében. Minden beteg számára az előzmény, a szövettani és egyéb vizsgálati eredmények számbavételével lehet csak kiválasztani a legmegfelelőbb kezelési tervet a gyógyulás érdekében.

Műtét, sugárterápia

Az egyik legjelentősebb mellékhatás, mely főleg a sugárkezelésnek, illetve a heréktől elvezető nyirokutak sebészi eltávolításának következménye lehet, a termékenység elvesztése. Az ellenoldali here sugárvédelme és a sebészi technika módosítása segít megelőzni e problémát. Mivel maga a betegség is vezethet sterilitáshoz, indokolt a kezelés megkezdése előtt a betegtől hímivarsejteket elhelyezni spermabankban, a később kívánt gyermekvállalás érdekében.

Gyógyszeres kezelés

A gyógyszeres kezelés legfőbb mellékhatásai a vérképzőszervi, vese-, tüdő- és idegi károsodás lehetnek. Gondos válogatással és csak a legszükségesebb mennyiség adásával, a szerek egymással történő kombinálása révén e hatások nagyban csökkenthetők.

Írásunk legfőbb feladatának érezzük hangsúlyozni, hogy a legkisebb, fentebb részletezett panasz esetén se késlekedjünk szakemberhez fordulni (és ez minden daganatos betegségre áll), hiszen viszonylag egyszerűen és gyorsan lehet valóban teljes és végleges gyógyulást elérni a hererákos betegek csaknem száz százalékánál. Ne adjunk tehát esélyt a betegségnek arra, hogy e nagyszerű eredmények rosszabbodhassanak.


Szerző: Dr. Békési Gábor
2006. 09. 06. (Aktualizálva - 2012. 07. 25.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
Ajánló
Ajánló
Ajánló