2017. Augusztus 21. hétfő
Ha a betegség már kialakult… -  Időben cselekedni! -  Lelki válságban -  Csak a szeme beszél? -  Többlépcsős rehabilitációval -  Legalább az önellátásért
Mindenki számára fontos az állandó mozgás, a szellemi és testi tevékenység, a folytonos tenni akarás, ám a mindennapi életben ezek valamennyiünk számára mást és mást jelentenek. Teendőink nagy részét automatikusan visszük véghez, csak azok megoldási képtelensége tudatosítja bennünk hiányukat. Az agyi érbetegségek következményeként károsodik cselekvő- vagy mozgásképességünk.

Ha a betegség már kialakult…

Az agyérbetegségek kapcsán az esetek nagy részében olyan állapot jön létre, mely lényegesen befolyásolja a beteg családjában és a társadalomban elfoglalt helyzetét, mivel képtelen korábbi munkáját tovább végezni, ami lényeges egzisztenciális és szociális hátrányokhoz vezet.

agyi érkatasztrófa, stroke, rehabilitáció

Sokszor önmaga ellátásában is segítséget igényel a továbbiakban, s ez egyrészt tovább rontja saját pszichés állapotát (önértékelési zavarokhoz, egyre mélyülő depresszióhoz vezetve), másrészt újabb igénybevételt jelent a családtagok számára, az immár az ápolást végző hozzátartozó munkaidő-kiesését, a család további egzisztenciális hanyatlását okozva.

A cél tehát az, hogy az intézetből hazakerülve a beteg képes legyen önmagát ellátni, hosszabb idő múltán pedig korábbi teendőit, optimális esetben régi munkáját végezhesse.

Időben cselekedni!

Mihelyt a betegség kialakulásának oka tisztázódott, már a gyógyszeres kezelés megkezdésével egy időben, a kórházi ágyon kezdődik a rehabilitáció!

Ha a beteg állapota 24-48 óra elteltével nem romlik tovább, kezdődhet a torna. Ez nehéz „csapatmunka”, hiszen ilyenkor az esetek egy részében a beteg maga nem tud segítségére lenni a személyzetnek: ekkor ún. „passzív mozgatás” folyik, a megbénult testrészeket átmozgatva tartják fent a normál élettani viszonyokhoz leginkább hasonlító állapotot. A megfelelő passzív tornagyakorlatokat naponta többször elvégezve, minden ízületet megmozgatva próbálják megelőzni a gyógytornászok és ápolónők az ízületek fájdalmas „beragadását” (contractura).

Sokat könnyít a helyzeten, ha a beteg tudatállapota már javul annyira, hogy képes együttműködni a tornával. Nagyon fontos, hogy az aktív torna során gondolatban mindig kövesse a tanult vagy gyakorolt mozdulatsort, akár hangosan is mondja – ha képes rá –, amit csinál, hiszen a károsodott agyterületek helyett munkába álló idegsejtek, pályarendszerek számára újra ki kell építeni azt az automatizmust, ami korábban teljesen tudat alatt működött. Fontos, hogy a gyakorlatokat a beteg önmaga is naponta minél többször elvégezze!

Sokat tudunk segíteni, ha hozzátartozónkat a kórházban meglátogatva (a nehéz ételeket tartalmazó hazai konyha finomságainak elfogyasztása helyett) mi is inkább a megtanult gyakorlatok bemutatására kérjük, segítünk azok ismétlésében, kivitelezésében. Általában a gyógytornász vagy a szolgálatban lévő ápolónő is tud segíteni abban, hogy mennyire terhelhetjük a beteget, milyen mozgást vagy mozdulatot szabad már gyakorolnunk vele.

Lelki válságban

A következő nagy problémát a betegek lelki válsága, hangulati nyomottsága jelenti. Igen gyakori kísérője az agyi érkatasztrófáknak a depresszió, az egykedvűség, a szellemi hanyatlás, s ezek adott esetben jobban veszélyeztetik a beteg rehabilitálhatóságát, mint maguk a testi tünetek. Ennek biológiai, szociológiai és pszichológiai okai egyaránt vannak, s miattuk a páciens természetesen megfelelő gyógyszeres kezelésben, pszichoterápiában részesül a kórházban.

Fontos azonban, hogy látogatásaink alkalmával mindennapi életünk részeseként bánjunk vele mi is, próbáljuk terhelni (felfogó- és teljesítőképességének megfelelő mértékben) családi és munkahelyi ügyeinkkel. Tervezzünk rövid távra, következő látogatásunkig közösen megoldandó feladatokat (járókerettel kisétálni a folyosóra, másnap elmenni a lépcsőig stb.) ez mindig hatékonyabb érzelmi telítettsége folytán mintha ugyanez „csak” a gyógytornász kérésére történne. Meg kell próbálnunk átmenetileg saját energiánkkal, saját élni akarásunkkal pótolni mindazt, ami belőle hiányzik. A pszichés zavarok egy-két hétig, sokszor hónapokig is eltartanak, esetenként valójában nagyobb terhet rónak a betegről gondoskodó hozzátartozóra, mint az effektív testi ellátásával kapcsolatos problémák. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezek ugyanazon betegség tünetei, s nem a beteg akaratlagos megnyilvánulásai, esetleg szándékos ellenállása gyógyulásával s még inkább nem velünk szemben!

Csak a szeme beszél?

A féloldali vagy egy-egy végtag bénulására vonatkozó panaszon, a depresszión kívül azonban nagyon nagy problémát okoz mind a beteg, mind környezete számára a kommunikációképtelenség. A domináns agyfélteke tartalmazza a beszédközpontot is, azt az agyterületet, mely az értelmes emberi beszéd megértéséért, kivitelezéséért felelős. E néhány centiméternyi terület kisebb-nagyobb károsodása sajnos igen gyakori velejárója a féloldali bénulást okozó agyérkatasztrófáknak.

Szerencsére a kezdetben észlelt kaotikus helyzet – amikor a beteg a hozzá intézett felszólításokat, kéréseket nem érti, s ő maga is értelmetlen szótagtöredékeket vagy egymáshoz nem illő szóhalmazokat ejt ki – általában nem tart hosszú ideig. Többnyire azonban bizonyos szinten már ebben a periódusban is tudunk kommunikálni vele gesztusok, grimaszok, fintorok révén, s így tudtára adhatjuk, hogy fel akarjuk kelteni az ágyból, etetni-itatni szeretnénk (természetesen akkor, ha teljesen éber állapotban van, ha szeméből, mimikájából következtetni tudunk arra, hogy figyel ránk, megismer bennünket).

Akárcsak hozzátartozónk izommozgása, hangulata szempontjából, beszédképessége visszanyerése érdekében is fontos, hogy ne hagyjuk magára ebben a számára kétségbeejtő állapotban. Tekintettel arra, hogy kapcsolatunk hosszabb ideje tart, jobban ismerjük őt: gesztusaiból, mozdulataiból ki tudjuk találni, hogy mit akar és viszont: segítési szándékunkat, akaratunkat ő is hamarabb, könnyebben megérti, mint a számára idegen kórházi személyzetét.

Óriási türelemre és megértésre van ilyenkor szükségünk, hiszen újra meg kell tanítani őt beszélni, ami sok akaraterőt és kitartást igényel mind a beteg, mind környezete részéről. A beszédtanítás (logopédia) már a kórházi osztályon megkezdődik, de legtöbbször folytatni kell még otthonról bejárva is, ambuláns formában. Ezzel a tünettel párhuzamosan legtöbbször írási, olvasási, számolási képtelenség is kialakul, melyek újratanítása szintén a logopédiai foglalkozásokon belül zajlik.

Többlépcsős rehabilitációval

Sokszor ennél összetettebb pszichológiai segítség, ún. „kognitív rehabilitáció” szükséges, melynek során a figyelemkoncentrálási nehézségeket, a térbeli-időbeli orientációs és testsémazavarokat, metakommunikációs készséget fejlesztik. A kórházat elhagyva tehát a rehabilitáció közel sem ér véget, a központi idegrendszer plaszticitása miatt az elszenvedett károsodást követően még évekig képes készségei javítására!

Legalább az önellátásért

Szerencsés esetben, ha a beteg visszanyerte teljes fizikai és szellemi erőnlétét, orvosai által meghatározott időszakot követően ismét visszamehet eredeti munkakörébe, s a szükséges kontrollvizsgálatokon, ajánlott gyógyszerek szedésén kívül nem kell emlékeznie betegségére.

Legtöbbször azonban nem ilyen szerencsés a helyzet. Általában izomerő-gyengeség marad vissza egy végtagon, sokszor a beteg fél oldalában, mely panaszok miatt hosszú hónapokig erősítő, mozgásfejlesztő, egyensúlyjavító gyógytornára van szükség.

Súlyosabb esetekben pedig mozgásképességét csak részlegesen nyeri vissza: a továbbiakban segédeszközzel vagy kerekes szék segítségével tud közlekedni. Ekkor a rehabilitáció célja az, hogy minél több tevékenységet legyen képes önállóan elvégezni, minél kevesebb segítséget igényeljen önellátásában, illetve életvitelében. Ilyenkor a gyógytornászokkal végzett gyakorlatok is elsősorban erre irányulnak. Ágyban felülés, székre kiülés, járásgyakorlat járókerettel vagy kerekes szék használata önállóan. Fontos megtanulni fél kézzel enni-inni, tisztálkodni, könyvet, újságot tartani, stb.

Ha az állapot az orvosok szerint nem javítható, fel kell készíteni a lakást a mozgáskorlátozott beteg fogadására! Ez nem könnyű feladat, de sok segítő eszköz létezik. Próbáljuk a lehetőségekhez képest komfortossá tenni hozzátartozónk életét (balkezes kanál, tapadó aljú tányér; küszöbök, csúszós szőnyegek megszüntetése a lakásban; ha szükséges, nagyobb hely a kerekes kocsi közlekedésére stb.). Fontos a fürdőszoba, WC átalakítása a megfelelő kapaszkodókkal, csúszásgátlókkal, kádba, zuhanyzóba helyezhető ülőszékkel stb. Ne felejtsük el azonban, hogy úgy kell segítségére lenni szerettünknek, hogy ne végezzünk el mindent helyette, éppen csak azt tegyük meg, amivel saját maga nem boldogul.


Szerző: Dr. Simon Zsuzsa

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés