2024. Március 28. csütörtök
Sportolók, edzők és a sportot kedvelők minden új világcsúcs után felteszik a kérdést, meddig lehet még növelni az emberi teljesítőképességet. Dél-Koreában két szakember kiszámolta, hogy a futók és az úszók esetében várhatóan hol a határ, és a teljesítmény eddigi növekedése alapján mikor érhetik el ezt a versenyzők az adott sportágban.

Az International Journal of Applied Management Science címá szaklapban közölt tanulmány máris viharos vitát váltott ki élsportolók és edzők körében. Az ember teljesítőképességét firtató kérdés kikerülhetetlenül az új doppingszerek fényében, illetve laboratóriumi kimutathatóságuk területére csúszik át, de a legtöbb versenyző valóban a mind keményebb, új edzésmódszerekkel igyekszik jobb eredményt elérni.

teljesítőképesség

A dél-koreai kutatók matematikai modell kidolgozásával követték 61 futó és úszó versenyszám eredményeinek alakulását. Számításaik szerint a sportolók hét és fél, illetve tíz és fél éven belül érik el a tovább már nem növelhető teljesítményt, és további javulás nem lehetséges. Ezek szerint újabb rekordok legfeljebb a 2012-es olimpián Londonban, esetleg még 2016-ban, Rióban képzelhetők el.

Geoffrey Berthelot francia kutató korábbi kimutatása szerint atlétikában a múlt század kilencvenes évei óta az eredmények általában nem javultak, a teljesítmények 64 százaléka 1993 óta nem lett jobb. Úszásban az eredmények 47 százalékában nem javultak, csak 2000 után, amikor a különleges úszóruhák megjelentek és bizonyították, hogy tényleg igen hatásosak.

Michael Phelps amerikai úszócsoda közölte: "Semmilyen területen nem lehet meghúzni valamilyen végső határt. Minél messzebbre álmodsz, annál messzebbre jutsz." Tény, hogy Phelps szavait 40 világcsúccsal is alátámasztotta. A tudományos számítást vitató sportszakértők Jamaica világhírű futóját is említik, aki a 100-méteres síkfutatásban újra és újra lefaragott néhány töredékmásodpercet, ha elindult versenyen. Usain Bolt a 40 éve megjósolt 9.60 másodperces elérhető időt 9.58 másodperces eredményével ugyancsak megdöntötte.


Forrás: MTI
2011. 01. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés