2024. Március 29. péntek
Az emberek zöme inkább lemondana a szexről egy hónapra, semmint hogy egy hétig telefonos ügynök legyen – derült ki egy felmérésből, amely az Egyesült Államokban készült.

A felmérést egy ügynökképző cég rendelte, és az egyik kérdésben válaszadóknak öt lehetőséghez képest kellett kiválasztaniuk a számukra legrosszabbat. A legnépszerűtlenebbnek a foggyökérkezelés bizonyult, amelyet a válaszadók egyharmada talált a legborzasztóbbnak.

ügynök, szex

Telefonos ügynöknek lenni 23 százalék szerint a legrosszabb, ehhez képest a szex nélküli hónapot csak százalék sorolta a legrosszabb helyre. 15 százalék számára a legkellemetlenebb meglepetésvendégnek lenni egy tévéshow-ban. A legkisebb rossznak a nyilvánosság előtti bizonyult, amelyet csak 13 százalék tette a legutolsó helyre.

A felmérésből az is kiderült, hogy az ügynökök közül az emberek a legőrjítőbbnek a házaló eladókat tartják, a legkevésbé idegesítőnek pedig az e-maillel próbálkozókat. A válaszadók legkevésbé az autóeladókban bíznak – őket a pénzügyi szolgáltatással kecsegtetők követik –, a leginkább pedig a kiskereskedőkben.


Forrás: MTI
2010. 05. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés