2017. Szeptember 19. kedd
Élő és kadáver donor -  Agyhalál -  Melyik előnyösebb? -  Kiből lehet szervdonor? -  Feltételezett beleegyezés -  Ki kaphat szervet? -  Hogyan zajlik a szervátültetés? -  Élet a transzplantáciú után -  A szervezettség létfontosságú -  Kevés a donor
A szervátültetés segítségével ma sok, korábban gyógyíthatatlan beteg élete megmenthető, de még mindig rengetegen halnak meg amiatt, mert nem kapnak időben donorszervet. A donor- és szervhiány nem csak Magyarországon, de az egész világon problémát jelent, aminek enyhítéséhez nem csak az egészségügyi ellátórendszeren belüli változásokra van szükség, hanem arra is, hogy mindenki többet tudjon erről a fontos témáról. Hogyan zajlik a szervátültetés, és milyen a hazai helyzet?

Ha baleset vagy betegség miatt egy létfontosságú szerv olyan mértékben károsodik, hogy funkcióját többé már nem képes betölteni, és az semmilyen módon nem állítható vissza vagy pótolható, a beteg életét csak más személyek szerveinek beültetésével, azaz szervátültetéssel, transzplantációval lehet menteni.

szervátültetés, transzplantáció

Bizonyos szervek esetében az átültetés nem életmentő funkciójú – például a vese elvesztett funkciója dialízissel pótolható –, de segítségével a beteg élete meghosszabbítható, életminősége nagyban javítható, és sok szövődmény elkerülhetővé válik. Az anyagi szempont sem elhanyagolható: például a veseátültetés költségei jóval alacsonyabbak, mint a dialízisé, amire a betegek sokszor igen hosszú ideig vannak rászorulva.

Jelenleg a szív, tüdő, máj, vese, hasnyálmirigy – illetve hasnyálmirigy-szigetsejt –, és a vékonybél átültetésére van lehetőség, ezek közül Magyarországon egyedül tüdőátültetést nem végeznek, a magyar betegeket Bécsben műtik.

Ezek mellett más szövetek, például szaruhártya, csontvelő, porc transzplantációját is végzik.

Élő és kadáver donor

Élő személyből, azaz donorból történő átültetésre páros szervek, illetve olyan, több szegmentből állók esetében kerülhet sor, amelyek egy része eltávolítható úgy, hogy a szerv jelentős funkciócsökkenés nélkül képes továbbra is működni, és a donor nem szenved maradandó egészségkárosodást. Ezek a tüdő, a máj, a hasnyálmirigy és a vese lehetnek; ritkábban a vékonybelet, pontosabban egyes szakaszait is átültetik.

Sokkal gyakoribb, hogy a transzplantált szerv halott személyből, azaz kadáver (cadaver) donorból származik. Magyarországon elhunytak szerveit akkor lehet átültetni, ha az illetőnél megállapították az agyhalált, de szíve még dobog.

Agyhalál

Érdemes tisztázni az agyhalál fogalmát, hiszen sokszor a hozzátartozók számára nehéz elfogadni, hogy szerettüket végleg elveszítették, miközben látszólag él. Míg a klinikai halál esetében – amikor a légzés, a keringés vagy az agyműködés csak átmenetileg szűnik meg – van remény a beteg „visszahozására”, agyhalál után már nincs.

Agyhalálról akkor beszélhetünk, ha a spontán légzés mellett az agy és az agytörzs működése is visszafordíthatatlanul és teljes mértékben megszűnt. Ezt kiválthatja az agyban kialakult sérülés, vérzés, daganat, vagy például szívmegállás, fulladás következményeként fellépő oxigénhiány. Az agyhalál oka leggyakrabban trauma (balesetei sérülés) vagy agyvérzés.

Az agyhalált szenvedett beteg öntudatlanná válik. Keringését és a szervek működését mesterséges lélegeztetéssel és gyógyszerek segítségével egy ideig fent lehet még tartani, így azok megmenthetők és átültetésre alkalmasak maradhatnak, de a beteg agyműködése, tudata már sosem tér vissza, így élete gyakorlatilag már menthetetlen.

Más a helyzet, ha a szív működése leáll, és nem sikerül újraindítani. Átültetésre ekkor alkalmatlanná válik, és a többi szerv felhasználhatóságának esélye is csökken; csak a vérellátás és az oxigén hiányát jobban elviselő szervek – tüdő, vese, máj – esetében jöhet még szóba az átültetés lehetősége.

Az agyhalál tényét a kórházban működő három tagú agyhalál-megállapító bizottság mondja ki eszméletlenség, az agytörzsi reflexek (például a pulpillareflex) és a spontán légzés hiánya esetén. Ennek megállapítása egyrészt a kórlefolyás és a klinikai tünetek alapján történik meg – ilyenkor az érintett személyt meghatározott időn át megfigyelik –, vagy kiegészítő műszeres vizsgálatok (például angiográfia, Doppler-vizsgálat, CT, EEG) segítségével igazolják az agyhalált.

Melyik előnyösebb?

Az élődonoros átültetés sok szempontból előnyösebb: a recipiens (a szervet kapó személy) és a szerv túlélése is jobb, mint az elhunytakból származó szervek esetén – ilyenkor a donorszerv kevesebb időt tölt a szervezeten kívül, keringés nélkül. Szintén előny még a rövidebb várakozási idő, hiszen sok esetben családon belül sikerül donort találni, így elkerülve a várólistákon való akár évekig is eltartó veszteglést.

Nyilvánvaló hátránya, hogy a szervkivétel kockázatot jelenthet a szervet adományozó számára is, egyrészt a műtét, másrészt a szerv, szervrészlet hiánya miatt; az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a szövődmények rizikója viszonylag alacsony.

Egy amerikai kutatás például nemrég kimutatta, hogy a vesedonorok körében nem rosszabb a halálozási arány, mint az átlagnépesség esetében, a veseelégtelenség pedig még ritkább náluk. Ez valószínűleg a donorkiválasztás szigorú kritériumrendszerének köszönhető, ugyanis eleve csak az adományozhat vesét, aki jó vesefunkcióval rendelkezik, és nem szenved a vesebetegségek kockázati tényezőinek számító magas vérnyomásban és cukorbetegségben. Ettől függetlenül természetesen előfordulhatnak szövődmények, de családtagjuk megmentéséért cserébe sokan inkább vállalják ennek kockázatát.

Kiből lehet szervdonor?

Elméletileg bárki, aki egészségügyi szempontból alkalmas rá, adományozhat szervet, fontos kritérium azonban, hogy pénzt ezért nem fogadhat el. A szervkereskedelem ennek ellenére hatalmas üzletág a világon, a rendelkezésre álló donorszerv ugyanis kevés. Főként a fejlődő világ országaira jellemző, hogy illegálisan működő transzplantációs klinikákon jó pénzért új szervhez lehet jutni.

Élő donor általában a beteg családtagja, házastársa, vagy más, vele szoros érzelmi kapcsolatban álló személy szokott lenni. Amennyiben nincs köztük genetikai rokonság, a szerv átültetését az azt végző kórház etikai bizottságának is engedélyeznie kell, amely meggyőződik arról, hogy a donor önként és érzelmi okokból döntött az adományozás mellett.

A szándék önmagában nem elegendő: ahhoz, hogy valakiből donor lehessen, egészséges, működőképes szerve van szükség, valamint a donor és a recipiens szervezetének lehető legnagyobb mértékű szöveti és immunológiai hasonlóságára. Mindkét feltételt alapos vizsgálatok alapján lehet eldönteni mind az élő mind a kadáver donoroknál.

A szervkivétel kizáró tényezői lehetnek egyes baktériumos vagy vírusos fertőzések (pl. HIV, hepatitisz); daganatos és autoimmun betegségek; krónikus betegségek (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, érszűkület); mérgezés; tartós kórházi kezelés, lélegeztetés; az adott szerv morfológiai eltérése (pl. patkóvese), funkciócsökkenése; ha az elhunyt teste kórosan lehűlt, vagy szívműködése leállt (például szívroham következtében); illetve magas életkor.

Ezek valamelyikének meglétekor ún. marginális donorról beszélhetünk – donorról, ugyanis a rendelkezésre álló donorszervek alacsony száma miatt sokszor mégis sor kerül a szervkivételre. A nem tökéletes állapotban lévő szerv beültetése is megnöveli a beteg túlélési esélyeit, aki így mindenképpen jobban jár, mintha továbbra is a várólistán maradna, vagy egyáltalán nem kapna új szervet.

Feltételezett beleegyezés

Az elhunytak szerveinek átültetésével kapcsolatban Magyarországon az ún. feltételezett beleegyezés elve érvényesül, azaz ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy szerveit átültessék, feltételezik, hogy beleegyezne a transzplantációba. A család véleményét a törvényi szabályozás szerint nem kötelező ilyenkor figyelembe venni – kivéve a kiskorúak esetében, akiknél csak szülői engedéllyel lehetséges a szervkivétel –, csak utólag kell őket értesíteni; a gyakorlatban azonban ha a hozzátartozókat el tudják érni, az orvosok általában a beleegyezésüket kérik. Ha ezt nem kapják meg, a szervkivétel elmarad.

A szakemberek szerint ezért részben a szervátültetésről való ismeretek hiánya okolható, amin a lakosság széles körű felvilágosításával lehet segíteni. Emellett az is segítheti a helyzet javulását, ha mindenki még életében tájékoztatja a hozzá közel állókat arról, hogyan dönt szervei sorsáról – ha az átültetést ellenzi, regisztrálhatja magát az Országos Transzplantációs Nyilvántartásban, vagy magánokiratban is megfogalmazhatja tiltakozását – hogy a nehéz döntést ne hozzátartozóinak kelljen meghozni.

Sok országban a rendszer pont ellentétes módon, a pozitív beleegyezés elve szerint működik, és csak abból válhat szervdonor, aki erről még életében hozzájáruló nyilatkozatot tett ún. donorkártya segítségével.


A cikk folytatódik - 1/2. oldal
1.  |  2.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés