2024. Március 28. csütörtök

A kellemetlen szájszag kialakulásáért köztudottan több tényező is felelős lehet, most azonban amerikai kutatók arra is fényt derítettek, hogy a legtöbb eset hátterében egy, a nyelv felszínén megtelepedő baktérium áll.


A tartósan fennálló rossz szájszag (halitózis) hátterében az esetek 80-90%-ában a nyelv felületén jelen lévő, bűzös kénvegyületeket és zsírsavakat képző baktériumok állnak – mondták el a New York Állami Egyetem kutatói.

szájszag rossz lehelet baktérium

Vizsgálataik során a kutatók a rossz lehelettel küzdő betegek mindegyikénél megtalálták a Solobacterium moorei nevű kórokozót, a halitózistól nem érintett kontrollcsoport esetében pedig csak azoknál volt kimutatható a baktérium, akik fogínygyulladásban szenvedtek. Ez utóbbi állapot ugyanúgy vezethet kellemetlen szájszaghoz. Korább vizsgálatok során szintén kimutatták a baktériumot a halitózisos esetekben, de az sosem fordult elő olyanokban, akiknek nincs ilyen problémájuk.

„Egyenlőre nem sokat tudunk erről a különös kórokozóról.” – mondta el Dr. Violet I. Haraszthy, aki kollégáival együtt azt reméli, hogy a baktérium megismerése révén megfelelő kezelést is kidolgozhatnak majd.

A kutatócsoport szerint a naponta kétszeri, antibakteriális fogkrémmel és beépített nyelvtisztítóval ellátott fogkefével történő fogmosás megszünteti a krónikus rossz szájszagot.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés