2024. Április 19. péntek
Az amerikai kutatók egérkísérleteik alapján azt állítják, tudják, miért tart tovább a rohamivás következtében balesetet vagy sérülést szenvedett emberek sebeinek gyógyulása.

A laboratóriumi kutatás során a rohamivás tipikus mintáját utánozták: három napig nagy mennyiségű alkohol fogyasztása, négy alkoholmentes nap, majd újabb három nap rohamivás. A rohamivás időszakában az alkohol mennyisége az autóvezetés közben engedélyezett szint kétszerese volt. A kutatók kimutatták, hogy a rohamivás a sebgyógyulásban fontos szerepet játszó immunsejtek jelentős csökkenését okozta. Ezek a sejtek, az úgynevezett makrofágok távolítják el a szervezetből a baktériumokat és a sejttörmelékeket. Ha alacsonyabb a makrofágok szintje, a seb nagyobb valószínűséggel fertőződik baktériumokkal.

A maywoodi Loyola Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy a rohamivás annak a fehérjének a szintjét is csökkenti, amely a makrofágokat a seb helyszínére irányítja, és emellett egy másik jótékony immunfehérje szintjét is lecsökkenti. „Ezek a hatások együttesen hosszabb sebgyógyulási időhöz és a fertőzések fokozott súlyosságához vezetnek az ittas betegek esetében” – foglalták össze eredményeiket az Alcoholism: Clinical and Experimental Research szaklapban megjelent tanulmány szerzői. Az Egyesült Államokban a kórházi betegek 20-40 százaléka szenved alkoholproblémában. Az alkohol fokozza a kórházi fertőzések, köztük a sebfertőzések kialakulásának kockázatát is.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés