2019. Szeptember 20. péntek
Az emberi bőrsejtekből génbevitellel előállított őssejtek rákot okozó hatását előzheti meg amerikai kutatók új eljárása, amelyet a Cell című szakfolyóiratban ismertettek.

Az embrionális őssejtek körüli etikai problémák miatt több kutatócsoport próbálkozik évek óta azzal, hogy emberi bőrsejteket bírjon rá néhány gén segítségével: alakuljanak pluripotens őssejtté (iPS), az őssejtek egy típusává. Ehhez általában vírusokat használnak szállítóeszközként, a beépített gének azonban a későbbiekben rákot okozhatnak, és a sejtek több ezer génjével megjósolhatatlan eredménnyel léphetnek kölcsönhatásba.

őssejtek, rák

A massachusettsi Whitehead Bioorvoslási Kutatóintézet munkatársai olyan módszert fejlesztettek ki, amelyben Parkinson-kóros emberek bőrsejtjeibe vírusvektorral három gént juttattak be, majd miután elvégezték újraprogramozási feladatukat, eltávolították azokat. Így extra gének nélküli embrionális őssejtekhez hasonló sejthalmazt nyertek.

Ezeket egyelőre nem használhatják a Parkinson-kórban elpusztult agysejtek gyógyító célú pótlására, mert a biztonságos emberi alkalmazás még várat magára. Dirk Hockemeyer, a kutatás résztvevője azonban hangsúlyozta, hogy új gyógyszerek laboratóriumi tesztjére azonnal használhatók az újraprogramozott emberi sejtek.


Forrás: MTI
2009. 03. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés