2024. Március 29. péntek
Egy kis csípős pirospaprika rendszeres fogyasztása hozzájárulhat ahhoz, hogy kordában tartsuk súlyunkat, a fűszer ugyanis amerikai kutatók szerint csökkenti az étvágyat és növeli az elégetett energia mennyiségét.

A pirospaprika csípősségét adó kapszaicin étvágycsökkentő, az energiafelhasználást, vagyis a kalóriaégetést fokozó hatását már korábbi kutatások is kimutatták, ám a tesztelt paprikamennyiségek az átlagos amerikai népesség számára elfogadhatatlanok voltak.

pirospaprika

A Purdue Egyetem kutatói 1 gramm, azaz körülbelül fél teáskanálnyi pirospaprika hatását vizsgálták, ami a fogyasztók többsége számára elfogadhatónak számít. A 25 kísérleti alanynál – akik közül 13 szerette, 12 pedig nem kedvelte a csípős ételeket –, a pirospaprika fogyasztása megnövelte a maghőmérsékletet, és több kalória elégetéséhez vezetett.

Richard Mattes azt is megállapították, hogy az éhség csökkenésének mértéke – különösen a zsíros, sós és édes ételek esetében – leginkább azoknál volt nagy mértékű, akik nem voltak hozzászokva a pirospaprikához. A fűszer hatékonysága idővel csökkent, ahogy az alanyok hozzászoktak a fogyasztásához.

A tanulmányukat a Physiology & Behavior folyóiratban közlő szakemberek szerint a pirospaprika rendszeres fogyasztása önmagában nem jelenti az elhízás kezelésének kulcsát, de sok más, kis erőfeszítést igényelő változtatásokkal együtt hosszú távon segíthetnek, különösen, ha testmozgással és egészséges étrenddel is párosulnak. A pirospaprika fogyasztását kapszula formájában nem ajánlják, mert a csípős íz érzetére szükség van ahhoz, hogy a fűszer szabályozza az étvágyat és növelje az energiafelhasználást.


Forrás: Medipress
2011. 05. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés