2024. Március 28. csütörtök
Ugyan az amerikai serdülők tisztában vannak a napozás veszélyeivel, mégis vállalják a kockázatot a napbarnított bőrért – derült ki az Amerikai Bőrgyógyászok Akadémiájának jelentéséből.

A jelentésben Darrel S. Riegel, a bőr rosszindulatú daganatainak kérdésével foglalkozó bizottság vezetője beszámolt arról, hogy a 12-17 éves amerikai fiatalok mennyire ismerik a napsugárban lévő ultraibolya sugárzás rákkeltő hatását. A vizsgálat az Egyesült Államok teljes területén élő 505 tizenéves – 251 lány és 254 fiú – megkérdezésével készült.

napozás, tinik

Mint kiderült, ennek a korosztálynak 79 százaléka tudja, hogy a barnulás veszélyt jelent a későbbi rosszindulatú folyamatok keletkezése szempontjából, és 81 százalékuk azzal is tisztában van, hogy e szempontból a tinédzserkori leégés különösen veszélyes. Ennek ellenére 60 százalékuk bevallotta, hogy az előző nyáron bőrük alaposan leégett.

A tizenévesek 66 százaléka szerint csinosabb, aki le van barnulva, 47 százalékának pedig az a véleménye, hogy a barnultabb bőrű ember egészségesebbnek is látszik, mint aki sápadt. A válaszok különösen riasztók annak fényében, hogy a tinik 38 százaléka ismer valakit, akinek bőrrákja van.

A szakemberek elismerik, hogy a tizenévesek élete tele van nehezen betartható intelmekkel. Akár a dohányzás, az alkohol fogyasztása vagy a drog kerül szóba, azonnal tudatják velük, hogy ennek súlyos következményei lesznek a későbbiekben. Ezek sorához még a napozás is hozzáadódott.


Forrás: MTI
2011. 05. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés