2024. Április 20. szombat
Az egész napra elosztott, időszakosan végzett, rövid testmozgások hatékonyabban meggyőzik az agyunkat arról, hogy tele vagyunk, mint egyetlen intenzív edzés.

A Murdoch Egyetem kutatói az YY-peptid (PYY) koncentrációjának váltakozását vizsgálták szakaszos illetve folyamatos testmozgás esetén. Annak ellenére, hogy a szakértők nem mutattak változást a PYY szintjében a két mozgástípus között, kiderült, hogy a gyakori, rövidebb mozgásokat végző résztvevők 32 százalékkal nagyobb telítettségérzést tapasztaltak.

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a testmozgás növeli az étvágyat szabályozó hormonok, különösen a PYY koncentrációját, és ezáltal javítják az étvágy szabályozását, de ezek a kutatások csak a mozgást követő első néhány órára összpontosítottak. A jelenlegi kutatás viszont a testmozgás egész napra vonatkozó hatásait vizsgálta.

A kísérletben összehasonlították a semmilyen testmozgást sem végző résztvevőket azokkal, akik reggel edzettek egy órát, illetve azokkal, akik egész napra elosztva rendszeresen öt perces mozgásokat végeztek. Az eredmények szerint a gyakori, rövid edzéseket végzők délután egy és három óra között 32,3 százalékkal, délután három és öt között pedig 26,9 százalékkal nagyobb telítettségérzést tapasztaltak.

Annak ellenére, hogy a PYY koncentrációja nem tért el, a gyakori és rövid edzéseket végző résztvevőkben kisebb volt az éhségérzet, és nagyobb a telítettségérzet a délutáni órákban-összegezte az eredményeket a kutatás vezetője. Úgy látszik, hogy a mozgás halmozódó hatást gyakorol még akkor is, ha nem befolyásolja a hormonszintet.


Forrás: Medipress
2013. 06. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés