2024. Március 28. csütörtök

A fázásnak lelki háttere is van

A magányérzet "lehűti" a szobát
1 . oldal
A Torontói Egyetem kutatói szerint a magukat magányosnak és kirekesztettnek érző emberek alacsonyabbnak érzik a hőmérsékletet, mint azok, akik egy csoport elfogadott tagjaként tekintenek magukra.

Az egyik kísérletben a kutatók két csoportra osztották a kísérleti alanyokat, majd az egyik csoport tagjaitól azt kérték, hogy idézzék fel a magány érzetéhez kötődő élményeiket, míg a másik tagjai arra emlékeztek, mikor egy csoport befogadta őket. Ezt követően megkérték őket, hogy becsüljék meg a szoba hőmérsékletét: a becslések 12 és 40ºC között ingadoztak, és a kirekesztettség érzését átélők határozottan alacsonyabbnak ítélték a hőmérsékletet.

fázós, magány, hideg

A kísérlet arra is fényt derített, hogy a magány érzését átélők inkább vágynak forró italokra és ételekre, mint üdítőre vagy almára. A kutatók szerint ez azt igazolja, hogy a kirekesztettség érzéséből következően a kísérleti alanyok konkrétan fáztak – derül ki a Psychological Science-ben közzétett beszámolójukból. „Ez lehet az oka annak, hogy az emberek gyakran az időjáráshoz kötődő metaforákkal írják le társas helyzetüket” – jegyezte meg Chen-Bo Zhong, a kísérlet vezetője.

A kutatók szerint a hideg a depressziós tünetek elszaporodásához is vezethet, hasonlóan a fény hiánya és a rossz közérzet régóta ismert összefüggéséhez, így szerintük a fényterápiához hasonlóan egyfajta hőmérséklet-terápia – például meleg tárgyak érintése, vagy forró ételek fogyasztása – is segíthet az úgynevezett téli depresszióban szenvedőkön.

A Birminghami Egyetem pszichológia professzora, Lesley Prince szerint kollégái kísérlete „rendkívül izgalmas, hisz bizonyítja, hogy az érzelmeknek fizikai tünetei is vannak”.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés