2024. Április 18. csütörtök
A magány ugyanolyan, az egészséget veszélyeztető kockázati tényezőnek számít, mint a dohányzás vagy a túlsúly – állapították meg amerikai kutatók.

Azoknak az embereknek, akik jó baráti és ismeretségi körrel rendelkeznek, ötven százalékkal nagyobbak a túlélési esélyeik, mint a kevésbé szociálisaknak. A magány mint kockázati tényező hatásfoka a dohányzáséval megegyező, a túlsúlyét és a mozgáshiányét pedig túl is szárnyalja.

magány

A megállapítások alapjául szolgáló kutatásban 148 tanulmány és háromszáz ezer ember adatait elemezte Julianne Holt-Lunstad, a Brigham Young University (BYU) munkatársa kollégáival. Az eredményeket a PLoS Medicine című folyóiratban publikálták.

A kutatók szerint az orvosoknak és az egészséggel foglalkozó tudósoknak ugyanolyan komolyan kell venni a páciensek szociális kapcsolatait, mint a dohányzási, étkezési és sportolási szokásaikat.


Forrás: MTI
2010. 07. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés