2014. December 19. péntek
Nem feltétlenül szükséges vaginális rekonstrukciós műtétet végezni azon nőknél, akik kóros nemi differenciálódásban szenvednek – vagyis női és férfi nemi szerveik is vannak. A Johns Hopkins Gyermekegészségügyi Központjának kutatói szerint a műtét nem minden esetben szükséges, és az elvégzéséről mindig a betegnek kell döntenie. Műtét nélkül is teljes értékű nemi életet élhetnek, sőt élnek is az érintettek.

Az ilyen problémával küzdő nők nemi szervei nem fejlődnek ki megfelelően, ezért néha valóban szükség van a műtétre; emellett a nem kívánatos férfi nemi szerveket is műtéti úton távolítják el. A műtétre azonban nem minden esetben van szükség – állítják az amerikai kutatók –, ha mégis, akkor a pubertás után ajánlatos elvégezni, hiszen ekkorra már befejeződik a növekedés, és a beteg is felelős döntést tud hozni a saját testét illetően.

hermafrodita vaginális rekonstrukció műtét

„Súlyos tévhit, hogy az ezzel a betegséggel született nőknek mindenképpen szükségük van a rekonstrukciós műtétre ahhoz, hogy szexuális életet élhessenek” – nyilatkozta a mostani kutatás vezetője, Dr. Todd Purves urológus. „Kutatásaink szerint sokkal többen vannak azok, akik műtét nélkül élik életüket, a szexuális életük pedig teljesen normális.”

A kutatásban 29 nő vett részt, akik közül csak 38% esett át rekonstrukciós műtéten. A szexuális aktivitás azonban úgy tűnik, nincs összefüggésben azzal, hogy valakinél végeztek-e műtétet vagy nem. A műtét után a páciensek 70%-a vallotta magát szexuálisan aktívnak, míg a műtét nélkül élőknél ez az arány 80% volt.


Forrás: Medipress
2007. 11. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés