2024. Március 28. csütörtök
Bár a sok gyaloglás nem növeli az izomerőt és a teljesítőképességet, azonban a kitartást igen, emellett pedig segít fogyni és a testzsír arányát csökkenteni – állapította meg egy kanadai vizsgálat.

Dr. Mylène Aubertin-Leheudre, a montreali Quebec Egyetem professzoraés munkatársai ötvenhét, 50 és 70 év közötti nő egészségügyi sétálási szokásait figyelték meg és hasonlították össze. A vizsgált nők egy héten keresztül lépésszámlálót használtak, melynek segítségével az összes, három percnél hosszabb időtartamú sétát rögzítették.

gyaloglás

A résztvevők egy része alacsony aktivitásúnak bizonyult, ők naponta 7 500 lépésnél kevesebbet sétáltak, a közepes aktivitásúak körében 7 500 és 10 000 megtett lépést regisztráltak, míg a magas aktivitásúak 10 000-nél is több lépést tettek meg minden nap.

A kutatók megmérték a résztvevők testsúlyát, testzsírszázalékát, izomtömegét és izomerejét, ezen kívül felmérték a egyensúlyozási és egyéb képességeiket. A vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a legtöbbet sétáló alanyoknak volt a legalacsonyabb a testsúlya és a testzsírszázaléka, melyek nagyon fontos faktorok a kardiovaszkuláris betegségek megelőzése szempontjából, hangsúlyozta a kutatás vezetője.

A legaktívabb csoport testtömeg-indexe (BMI) átlagosan 25 volt, ami teljesen normálisnak mondható, míg a két kevésbé aktív csoport tagjainak többsége túlsúlyosnak számított a BMI-jük alapján. Ezzel szemben az izomerőben és az izomtömeg százalékában nem volt kimutatható eltérés a három csoport tagjai között.


Forrás: Medipress
2011. 12. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés