2024. Március 28. csütörtök
A súlytöbbletüktől megszabadulni vágyó amerikaiaknak korszerű technika segít a fogyókúrában: egy karóraként viselt műszer a kalóriaégetés mértéke mellett jelzi a fizikai aktivitást, sőt az alvás időtartamát is.

Az Amerikai Elhízástudományi Társaság kongresszusán bemutatott BodyMedia FIT rendszert John Jakicic és munkatársai tesztelték elhízott és túlsúlyos nőkön és férfiakon. A felkaron viselendő, széles karpánton lépésmérő és más, testmozgást érzékelő szenzor található, valamint méri a bőr hőmérsékletét és hőleadását is. Az elfogyasztott ételek kalóriaértékét, összetételét is azonnal kiszámolja, illetve folyamatosan megadja, mennyi kalóriát sikerült abból elégetni.

fogyókúra

A naponta legalább 23 órán át viselendő eszközzel bárki bármikor megnézheti, mennyi kalóriát vett magához, mennyit égetett el, mennyit mozgott, de azt is, hány percet töltött alvással. A számítógéphez kapcsolva grafikusan ábrázolja a fizikai aktivitás mértékét is.

Az eszköz teszteléséhez a kutatók a 21-55 éves résztvevőket három csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai részletes életmód-tanácsadásban részesültek, a másik csoportban lévők karpántot kaptak, a többiek pedig az utóbbi emellett életmódjukon is változtattak.

A vizsgálat fél éve alatt az utolsó csoportban lévők több, mint kétszer annyi kilót adtak le, mint a másik két csoport tagjai. A súlyvesztés átlagosan kilenc kiló volt, és a szakemberek igen fontosnak tartották megemlíteni, hogy ebből a csoportból egyetlen résztvevő sem morzsolódott le és nem fordult elő, hogy a kezdeti fogyás a program végére visszafordult volna.


Forrás: MTI
2010. 10. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés