2020. Január 25. szombat
Egy tanulmány szerint azok a fiatal férfiak, akik a szüleikkel laknak, sokkal többet isznak és erőszakosabbak, mint azok, akik külön élnek felmenőiktől.

A Londoni Egyetem tanulmánya szerint a húszas éveik elején járó, szüleikkel élő fiatalok felelősségérzete gyengébb, és alkoholra is több pénzt tudnak költeni. Ez a csoport mindössze 4%-át teszi ki Nagy-Britannia férfilakosságának, mégis az elmúlt öt év erőszakos cselekményeiből származó sérülések 16%-át ők okozták.

erőszakos, férfiak

A szociális függetlenedés késleltetése, a szülőkkel való együtt maradás gyakoribb jelenség lett az elmúlt 40 során. Jeremy Coid professzor és Dr. Mind Yang 8 000 férfit és nőt kérdezett ki az elmúlt öt évben előforduló erőszakos viselkedésükről és a mentális problémáikról. Az eredmények szerint a legerősebb kockázati faktornak a fiatal férfiak erőszakossága szempontjából az számít, ha a szüleik házában maradnak.

Coid professzor elmondta: „A szüleikkel egy fedél alatt élő fiatal brit férfiakra már nem hatnak a szülői intelmek, nem követik az előző generációk viselkedési normáit. Az ismeretlenek ellen elkövetett testi erőszak a leggyakoribb. Hedonista, közösségellenes életet élnek, isznak, drogoznak, nem gondolják át a szexuális életüket, antiszociálisak. Mindez egyre gyakoribb azok körében, akiknek nem kell foglalkozniuk a megélhetésükkel, nem nevelnek gyermeket, nincs női társuk, aki pozitív irányba befolyásolná a viselkedésüket. Akik otthon élnek, azokat gyakran a szüleik is támogatják, nem úgy, mint korábban, amikor fordított volt a helyzet. Még akkor is, ha ugyanannyit keresnek, mint azok, akik az önálló élet mellett döntöttek. Így sokkal szabadabban költekezhetnek, ami magyarázatot adhat az alkoholproblémákra.”


Forrás: Medipress
2009. 07. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés