2024. Március 28. csütörtök
Miközben rengetegen kerülnek utcára a gazdasági válság következtében, a még beosztásban lévőknek is van miért aggódniuk: kutatók ugyanis megállapították, hogy az előléptetés árthat az egészségnek.

Brit kutatók szerint az előléptetés után egy emberre átlagosan 10 százalékkal nagyobb lelki nyomás nehezedik, mint annak előtte, és legtöbbször még a korábbinál is kevesebb időt fordít az egészségére.

előléptetés

„Az előléptetés egyáltalán nem olyan jó dolog, mint azt sokan képzelik. Kutatásaink szerint a mentális állapot jelentősen leromlik az egyes előléptetések után – nyilatkozta Chris Boyce, a Warwick Egyetem kutatója. – Ezen kívül az előléptetettek hajlamosak még az addiginál is kevesebb időt fordítani egészségük megőrzésére (orvosi vizitek, egészséges életmód), ami csak tovább ront az állapotukon.”

Korábbi kutatásokból egyértelműen kiderült, mennyire veszélyes is lehet a stressz, hiszen gyengíti az immunrendszert, így a különböző betegségek, kezdve a banális náthától a különböző ráktípusokig, sokkal könnyebben betegítenek meg minket. A stressz ezen kívül jelentősen rontja a memóriát is.

 
Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés