2024. Március 29. péntek
Kevesen tudják, hogy a fogyás szinte lehetetlen, ha májunk és a hozzá szervesen kapcsolódó epehólyag nem működik hatékonyan. Ezért a címben felvetett gondolat egyáltalán nem hatásvadász kijelentés, hanem valódi igazságtartalommal bír.

Közismert, hogy a máj testünk fő méregtelenítő központja és az anyagcsere szabályozásának legfontosabb szerve. A méreganyagok kiválasztása mellett számos egyéb funkciója is van, a máj termeli a koleszterint, az epét, tartja karban a fehérje és szénhidrát anyagcserét. Tehát, ha a májunk nem működik megfelelően, akkor az nem csak túlsúlyt, hanem számos egyéb egészségi problémát is okozhat. Ezek részletezésétől azonban most eltekintünk, hiszen elsősorban a máj és a fogyás kapcsolatát szeretnénk előtérbe helyezni. Biztosan sokan emlékeznek még arra, amikor a 1970-es évek elején az USA-ban kitört az első nagy fogyókúrás láz. Az akkor ajánlott táplálkozási tanácsok szerint, a zsírfogyasztást kell csökkenteni a napi táplálkozásban, mert logikusnak tűnt, hogy a zsíroktól leszünk „zsírosak” és ha ezeket kiiktatjuk az étkezésünkből, akkor a zsírpárnáink is csökkenni fognak. A zsírszegény táplálkozás aztán mindent elsöprő divat lett és az amerikaiak mindenütt a zsírmentesnek címkézett termékeket keresték, amelyek aztán el is lepték a boltok polcait. Az ajánlások nyomán a fogyni vágyók, akik már akkor is csaknem az amerikai lakosság felét tették ki, szorgalmasan kerülték is a zsír minden formáját, főként persze a hús- és húsféléket, a sonkát, a szalámit, a felvágottakat és persze a tojást is. Táplálkozásukban ezért főleg a szénhidrátokat állították előtérbe, a gabonaféléket, a különféle tésztákat, a kenyérféléket, a pizzát és a burgonyát. Nem kellett hozzá azonban túl sok idő és hamarosan kiderült, hogy ez zsákutca, és a túlsúlyosak és elhízottak száma drámai emelkedésnek indult. Ma már az amerikai lakosság 60%-a küzd túlsúllyal.

Szakmai körökben világossá vált, hogy a zsírokból nem lesz közvetlenül testzsír, azaz zsírpárna. Tehát nem a zsíros táplálkozás az oka a szinte világméretű elhízási járványnak. Egyértelművé vált, hogy az inzulin, amelyet a hasnyálmirigy termel, a szervezet első számú raktározó és persze hizlaló hormonja is. Inzulin viszont a zsíros ételek hatására kevéssé termelődik, így zsírraktározás sem megy végbe. A szénhidrátok viszont - különösen a gyorsan felszívódó hatásúak - azonnali inzulin termelést váltanak ki, hiszen megemelik a vércukor szintet, és az inzulin a zsírpárnákban raktározza a felesleget. Így a zsírmentes étkezés valójában hozzásegít a túlsúly növekedéséhez.

Ráadásul a zsírszegény ételek csökkentik az epehólyag működését és a nem kellően ürülő, besűrűsödő epe miatt jelentősen nőtt az epeköves problémák száma is.

Máj2

Szinte divattá vált az epehólyag eltávolítása, amelynek komoly egészségi következményei lehetnek. Ezt ismerte fel a napjainkban már igen ismert és divatos ketogén diéta, azaz zsírokra épülő táplálkozás, amely a szénhidrátok bevitelét nagy mértékben korlátozza. Ez valóban egy logikus és működő rendszer lehet a fogyásra, de feltételezi, hogy májunk és epénk is optimálisan működjön. A májműködést egyébként jelentősen terheli a túlzott alkoholfogyasztás is. Felmerül a kérdés, hogy miként segíthetnénk májunk működését és a megfelelő zsíranyagcserét, azaz, miként fogyhatnánk túlzott diéta és éhezés nélkül?

Az utóbbi évek kutatásai során kiderült, hogy milyen anyagok segítik leginkább a máj működését és a fogyást.

Számos fogyókúrás termék van manapság a piacon, de csak olyat érdemes választani, amely minél többet tartalmaz az alábbi fontos növényi anyagokból, ugyanis nélkülük a fogyás nehezen tud beindulni. Ezek közül talán a legfontosabb a hidroxy-citromsav, a HCA, amelyet a Garcinia Cambogia nevű egzotikus gyümölcsből vonnak ki. Ez csökkenti az éhségérzetet és gyorsítja a zsírégetést is. Figyeljünk arra is, hogy egy adott fogyókúrás szer legalább 60%-os és megfelelő mennyiségű, legalább napi 750 mg HCA kivonatot tartalmazzon, mert ez alatt nem várható jelentős hatás.

Máj3

Ezen kívül szintén nagyon fontos, hogy egy fogyást támogató termék tartalmazza a rozmaring, az articsóka, a keserű narancs, a máriatövis és a kurkuma kivonatát is.

 

 

 
 
 

 

A jó zsíranyagcsere a máj, epe és vese normál működése nélkül nem igazán valósulhat meg. Csak egy komplex összetételű, és magas hatóanyag tartalmú terméktől várható, hogy végre sikerüljön egészségesen és tartósan lefogyni.

Hatékony fogyás és tartós eredmény csak az anyagcsere különféle területeit szolgáló szervek működésének, egyensúlyának a helyreállításától várható. Szerencsére ilyen étrend-kiegészítő termék már hazánkban is elérhető FEDBOND® iSLIM DTX és máris nagyon népszerű a fogyni vágyók körében.


2020. 04. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés