Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A „rosszmájúak” nehezen fogynak?

Kevesen tudják, hogy a fogyás szinte lehetetlen, ha májunk és a hozzá szervesen kapcsolódó epehólyag nem működik hatékonyan. Ezért a címben felvetett gondolat egyáltalán nem hatásvadász kijelentés, hanem valódi igazságtartalommal bír.

Közismert, hogy a máj testünk fő méregtelenítő központja és az anyagcsere szabályozásának legfontosabb szerve. A méreganyagok kiválasztása mellett számos egyéb funkciója is van, a máj termeli a koleszterint, az epét, tartja karban a fehérje és szénhidrát anyagcserét. Tehát, ha a májunk nem működik megfelelően, akkor az nem csak túlsúlyt, hanem számos egyéb egészségi problémát is okozhat. Ezek részletezésétől azonban most eltekintünk, hiszen elsősorban a máj és a fogyás kapcsolatát szeretnénk előtérbe helyezni. Biztosan sokan emlékeznek még arra, amikor a 1970-es évek elején az USA-ban kitört az első nagy fogyókúrás láz. Az akkor ajánlott táplálkozási tanácsok szerint, a zsírfogyasztást kell csökkenteni a napi táplálkozásban, mert logikusnak tűnt, hogy a zsíroktól leszünk „zsírosak” és ha ezeket kiiktatjuk az étkezésünkből, akkor a zsírpárnáink is csökkenni fognak. A zsírszegény táplálkozás aztán mindent elsöprő divat lett és az amerikaiak mindenütt a zsírmentesnek címkézett termékeket keresték, amelyek aztán el is lepték a boltok polcait. Az ajánlások nyomán a fogyni vágyók, akik már akkor is csaknem az amerikai lakosság felét tették ki, szorgalmasan kerülték is a zsír minden formáját, főként persze a hús- és húsféléket, a sonkát, a szalámit, a felvágottakat és persze a tojást is. Táplálkozásukban ezért főleg a szénhidrátokat állították előtérbe, a gabonaféléket, a különféle tésztákat, a kenyérféléket, a pizzát és a burgonyát. Nem kellett hozzá azonban túl sok idő és hamarosan kiderült, hogy ez zsákutca, és a túlsúlyosak és elhízottak száma drámai emelkedésnek indult. Ma már az amerikai lakosság 60%-a küzd túlsúllyal.

Szakmai körökben világossá vált, hogy a zsírokból nem lesz közvetlenül testzsír, azaz zsírpárna. Tehát nem a zsíros táplálkozás az oka a szinte világméretű elhízási járványnak. Egyértelművé vált, hogy az inzulin, amelyet a hasnyálmirigy termel, a szervezet első számú raktározó és persze hizlaló hormonja is. Inzulin viszont a zsíros ételek hatására kevéssé termelődik, így zsírraktározás sem megy végbe. A szénhidrátok viszont - különösen a gyorsan felszívódó hatásúak - azonnali inzulin termelést váltanak ki, hiszen megemelik a vércukor szintet, és az inzulin a zsírpárnákban raktározza a felesleget. Így a zsírmentes étkezés valójában hozzásegít a túlsúly növekedéséhez.

Ráadásul a zsírszegény ételek csökkentik az epehólyag működését és a nem kellően ürülő, besűrűsödő epe miatt jelentősen nőtt az epeköves problémák száma is.

Szinte divattá vált az epehólyag eltávolítása, amelynek komoly egészségi következményei lehetnek. Ezt ismerte fel a napjainkban már igen ismert és divatos ketogén diéta [1], azaz zsírokra épülő táplálkozás, amely a szénhidrátok bevitelét nagy mértékben korlátozza. Ez valóban egy logikus és működő rendszer lehet a fogyásra, de feltételezi, hogy májunk és epénk is optimálisan működjön. A májműködést egyébként jelentősen terheli a túlzott alkoholfogyasztás is. Felmerül a kérdés, hogy miként segíthetnénk májunk működését és a megfelelő zsíranyagcserét, azaz, miként fogyhatnánk túlzott diéta és éhezés nélkül?

Az utóbbi évek kutatásai során kiderült, hogy milyen anyagok segítik leginkább a máj működését és a fogyást.

Számos fogyókúrás termék van manapság a piacon, de csak olyat érdemes választani, amely minél többet tartalmaz az alábbi fontos növényi anyagokból, ugyanis nélkülük a fogyás nehezen tud beindulni. Ezek közül talán a legfontosabb a hidroxy-citromsav, a HCA, amelyet a Garcinia Cambogia nevű egzotikus gyümölcsből vonnak ki. Ez csökkenti az éhségérzetet és gyorsítja a zsírégetést is. Figyeljünk arra is, hogy egy adott fogyókúrás szer legalább 60%-os és megfelelő mennyiségű, legalább napi 750 mg HCA kivonatot tartalmazzon, mert ez alatt nem várható jelentős hatás.

Ezen kívül szintén nagyon fontos, hogy egy fogyást támogató termék tartalmazza a rozmaring, az articsóka, a keserű narancs, a máriatövis és a kurkuma [2]kivonatát is.

 

 

 
 
 

 

A jó zsíranyagcsere a máj, epe és vese normál működése nélkül nem igazán valósulhat meg. Csak egy komplex összetételű, és magas hatóanyag tartalmú terméktől [3]várható, hogy végre sikerüljön egészségesen és tartósan lefogyni.

Hatékony fogyás és tartós eredmény csak az anyagcsere különféle területeit szolgáló szervek működésének, egyensúlyának a helyreállításától várható. Szerencsére ilyen étrend-kiegészítő termék már hazánkban is elérhető FEDBOND® iSLIM DTX [4]és máris nagyon népszerű a fogyni vágyók körében.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/fatbond_maj