2024. Március 28. csütörtök
Down-szindrómás és ép gyerekek játszanak együtt március 21-én a budapesti Vígszínházban a Down-világnap alkalmából, amelyet először rendeznek meg Magyarországon. A kézműves foglalkozások, arcfestés, bohócok, játszóház és zsonglőrök mellett színészek és énekesek szórakoztatják majd a kis vendégeket.

A közönséget Gryllus Vilmos, Szalóki Ági, Palya Bea és a Makám Együttes mulattatja; felcsendül néhány jól ismert dallam a Vígszínház gyerekeknek szóló előadásaiból, többek között fellép Igó Éva, Tornyi Ildikó, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Lajos András és Sarádi Zsolt – közölte a kommunikációval megbízott cég az MTI-vel.

A Down Dada sarokban az érintett szülők beszélgethetnek, míg csemetéik kézműves foglalkozásokon és arcfestésen vesznek részt, bohócok és zsonglőrök ügyességében gyönyörködhetnek, s a játszóházban múlatják az időt. Ha jó idő lesz, a Vígszínház előtt nagy festés és rajzolás kezdődik, s aki a legügyesebben lefesti a Vígszínházat, jegyeket nyerhet a Vígszínház előadására. A kézműves foglalkozásoknál  a Vígszínház társulatának tagjai: Eszenyi Enikő, Börcsök Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera, Borbiczki Ferenc és a műsorban fellépő művészek is segítenek. A tájékoztatás szerint Hegyi Barbara, Csőre Gábor és Lajos András gyermekeikkel együtt vesznek részt a színes programokon.

Hazánkban a tavalyi évben született 97613 gyermekből hozzávetőleg minden 600. újszülött Down-szindrómás. Magyarországon 10000 Down-kóros ember él, de az általános társadalmi ismerethiány miatt a Down-babák közül minden harmadik újszülöttről lemondanak a szülei, így ezen gyermekek többsége állami gondozásban nő fel.

A játszónapon a Down-szindrómás gyermekek képeket festenek majd, amelyeket kortárs festők egészítenek ki, fejeznek be. Az így elkészült alkotásokat áprilisban elárverezik, ezzel segítve anyagilag egy Korai Fejlesztő Központ létrehozását Észak-kelet Magyarországon. A központ megalakításával a beteg kicsiket nem kell majd Budapestre hordani, helyben is megkaphatják a szükséges fejlesztést; korai fejlesztő központ a keleti országrészben eddig nem létezett, s ez jelentősen megnehezítette az ott élő családok dolgát.

A Down-világnapon tartott rendezvénnyel a Down Egyesület célja felhívni a társadalom figyelmét a Down-szindrómás gyerekek korai fejlesztésének szükségességére, a beteg gyermekek társadalomba való beilleszkedésének lehetőségére, s a családban nevelés fontosságára.


Forrás: MTI
2009. 03. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés