2024. Március 29. péntek
Azoknál, akiknél nagy a depresszió kifejlődésének családi kockázata, kevesebb az agyi kéregállomány a jobb oldalon, azon a részen, ahol az Alzheimer-kórnál is hiány mutatkozik - közölték amerikai kutatók.

Agyuk képalkotó eljárással való letapogatása 28 százalékos elvékonyodást jelzett a jobboldali kéregállományban azoknál az embereknél, akik családjának orvosi történetében depresszió fordult elő, azokhoz képest, akiknél ilyen nem volt.

depresszió, agykéreg

Az Egyesült Államok tudományos akadémiájának lapjában (PNAS) megjelent tanulmányban 131, hat és 54 év közötti ember agyfelépítését elemezte Bradley Peterson, a Columbia Egyetem orvosi központjának munkatársa és kutatócsoportja. Peterson elmondta, hogy az agykéreg jobboldali elvékonyodását csak a depresszióra való családi hajlammal tudták kapcsolatba hozni. Az éppen depressziós embereknél ugyanezt az agyi különbséget tapasztalták.

"Mivel a korábbi biológiai vizsgálatok viszonylag kis számú olyan emberre vonatkoztak, akik már depressziósak voltak, megállapításaik nem adhattak választ arra, hogy ezek a különbségek a depresszió okai vagy következményei" - magyarázta Peterson. A kutató úgy véli, a jobb oldali agykéreg elvékonyodása azáltal növelheti a depresszió kockázatát, hogy rontja az egyén képességét, mellyel a többi ember szociális és érzelmi jeleit értelmezi.

Az emlékezetet és a figyelmet felmérő teszteket is végeztek a tanulmányban résztvevőkkel. Ezekből arra a következtetésre jutottak, hogy minél kevesebb volt az agyi kéregállománya valakinek, annál gyengébben teljesített mind a memória-, mind a figyelemteszteken.

Peterson szerint eredményeik azt jelzik, hogy a figyelemhiány kezelésére alkalmazott stimulálószerek hasznosak lehetnek egyes páciensek depressziójának kezelésében is.


Forrás: MTI
2009. 03. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés