2019. December 06. péntek
A demencia nem a dolgok elfelejtéséről szól elsősorban, hanem arról, hogy nem megfelelően emlékszünk rájuk, legalábbis ezt sugallják a Cambridge-i Egyetem munkatársainak egérkísérletei, amelyekben sikerült is javítani az emlékezet hatékonyságát.

A Science tudományos magazinban ismertetett tanulmány szerint a kutatók egy új kísérleti módszert dolgoztak ki egerek memóriájának ellenőrzésére. Az állatoknak lehetővé tették, hogy jól megfigyeljenek egy tárgyat, majd egy óra elteltével tesztelték, miként viselkednek, ha a már látott tárgyat mutatják nekik újra, illetve akkor, ha új tárgy kerül eléjük.

demencia, emlékezet

A kutatók megfigyelték, hogy az egészséges állatok több időt töltöttek el az új objektum feltérképezésével, mint a korábban már megismert tárgy tanulmányozásával, jelezve, hogy az utóbbira emlékeznek.

A génmódosítás miatt amnéziás egerek azonban nagyjából ugyanannyi időt töltöttek a már ismert tárgy vizsgálgatásával, mint az újjal, és a normál egereknél jóval kevesebb időt szántak az új tárgy felfedezésére, ami azt jelzi, hogy emlékezetük összezavarodott abban a tekintetben, vajon ismerik-e már.

A megfigyelések a szakemberek szerint arra utalnak, hogy nem annyira a már megismert tárgy elfelejtéséről van szó, mint arról, hogy az adott helyzetben összezavarodva az amnéziás állatok nem tudnak különbséget tenni az új és az ismert dolog között.

A kísérlet következő lépésében kipróbálták, javítható-e az állatok emlékezete. A memóriateszt előtt sötét, csendes környezetbe tették egy időre az egereket. Azok az amnéziás állatok, amelyek korábban – amikor zajos, nyüzsgő környezetben tartották őket a teszt előtt – nem tudták felidézni emlékeiket, tökéletes emlékezést mutattak a memóriatesztben, ha megelőzően kevés külső inger érte őket.

Mint Lisa Saksida, a tanulmány egyik szerzője elmondta, igen érdekesnek találták, hogy milyen nagy mértékben helyreállt az emlékezet pusztán attól, hogy a memóriateszt előtt az állatok agyába bemenő információk mennyiségét csökkentették.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés