2024. Március 28. csütörtök
A csecsemők az eddig hittnél korábban, már három hónapos korukban reagálnak az emberi hang által közvetített érzelmekre brit kutatók szerint.

A King's és a University College London kutatói 21 alvó csecsemő agyi aktivitását figyelték meg funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó (fMRI) segítségével, miközben különböző típusú érzelmekkel teli hangokat – például nevetést, sírást –, illetve háttérzajokat – például vízfolyást vagy játékok zörejét – játszottak le nekik.

csecsemők, érzelmek, hangok

A kuatók úgy találták, hogy az emberi hangok hallatán aktiválódott a csecsemők agyának temporális kérge, amely a felnőtteknél is aktívabb ilyenkor. A csecsemők agyának limbikus rendszere erőteljes választ adott a negatív vagy szomorú hangokra, ám nem tett különbséget a semleges és boldog hangok között.

A szakemberek szerint eddig tisztázatlan volt, hogy mikorra fejlődik ki az emberi agy annyira, hogy képessé válik a hangokat és érzelmeket feldolgozni, a mostani eredmény azonban arra utal, hogy az agynak már a fejlődés korai szakaszában is vannak specializálódott területei.

„Ez a felfedezés alapvetően előmozdítja a csecsemőkori fejlődés megértését” – véli Declan Murphy, a King's College London munkatársa.


Forrás: MTI
2011. 07. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés