2024. Március 29. péntek
A bor mérsékelt mennyiségben való rendszeres fogyasztása közismerten védi a szívet és az ereket, egy norvég vizsgálat szerint pedig a kognitív funkciókra is jó hatással van.

A norvégiai Tromsőben készült vizsgálatba több mint ötezer, átlagosan 58 éves férfit és nőt vontak be, akik még soha nem szenvedtek agyvérzést. A kutatók hét éven keresztül figyelemmel kísérték, hogyan teljesítenek a résztvevők különböző kognitív képességeket (emlékezés, észlelés, megfigyelőképesség) vizsgáló teszteken.

bor

Ahogy várható volt, az idősebb, kevésbé iskolázott, dohányzó, depressziós, cukorbeteg és magas vérnyomással küszködő emberek gyengébben teljesítettek a teszteken. Jobb eredményeket értek el azok, akik rendszeresen, azaz két héten belül négyszer vagy annál többször fogyasztottak bort, szemben azokkal, akik egy vagy kevesebb alkalommal – legalábbis a nők között.

A kutatók szerint bizonyos életviteli tényezők hatással vannak a kognitív funkciókra, ezúttal például az iskolázottság, a testsúly, a depresszió, valamint a szív- és érrendszeri betegségek esetében mutattak ki összefüggést.

Az eredmények megerősítik a témában az elmúlt három évtizedben végzett 68 tanulmány megállapításait: a legtöbb tanulmány összefüggés talált a mértékletes ivás és a jó kognitív funkciók, valamint a különböző demenciák – öregkori leépülés, Alzheimer-kór – kockázatának csökkenése közt.

A kedvező hatások a borban lévő antioxidáns hatású ponifenoloknak és más mikrotápanyagoknak köszönhetők, illetve magának az alkoholnak, amely a szellemi hanyatlásért felelős olyan tényezők ellen véd, mint a gyulladás, vérrögképződés és az érelmeszesedés.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés