2019. Július 21. vasárnap
A rákdiagnózishoz használt biopszia nem okozza a tumor terjedését – derül ki egy friss kutatásból, amely közismert tévhitet cáfol meg.

„Ez a vizsgálat kimutatta, hogy az orvosok és a betegek is biztosak lehetnek benne, hogy a biopszia rendkívül biztonságos” – fogalmazott a vezető kutatóként közreműködő Dr. Michael Wallace, a Mayo Klinika gasztroenterológusa. Összesen több mint 2 000 hasnyálmirigyrákos beteget vettek górcső alá. Világossá vált, hogy akik úgynevezett finomtűs biopszián estek át, tovább éltek és jobb leleteik voltak később, mint azoknak, akik nem vettek részt biopszián. „Évente több millió biopsziát végzünk az Egyesült Államokban, és mindössze egy-két esettanulmány vezetett ahhoz a tévhithez, miszerint ez a beavatkozás áttétet okoz” – nyilatkozta Wallace a klinika sajtóközleményében.

A Gut című szakfolyóirat január 9-i számában megjelent eredmények valószínűleg más rákfajtákra is érvényesek, hiszen a finomtűs változatot többféle tumornál is alkalmazzák – tette hozzá Wallace. Az eljárás során vékony tűvel nyernek ki sejteket a daganatból. Wallace elmondta, hogy a biopszia „nagyon értékes információkkal szolgál, amelyek lehetővé teszik a kezelés személyre szabását. bizonyos esetekben kemoterápiát és sugárkezelést ajánlunk a műtét előtt a jobb eredmény érdekében, sőt akár el is kerülhetjük az operációt.”


Forrás: Medipress
2015. 01. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés