2024. Április 20. szombat
Hét új és 6 régebbi bababarát kórház, valamint 70 bababarát település vehette át a "Bababarát" díjakat szerdán az Egészségügyi Minisztériumban Budapesten.

Magyarország azért hirdette meg a pályázatot – csatlakozva még 1992-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által egy évvel korábban meghirdetett kezdeményezéshez –, mert Magyarországon a gyermekek döntő többsége, közel 100 százaléka kórházban születik.

bababarát, kórház

A bevett szokás az, hogy a születés után a babát azonnal elválasztják az édesanyjától, a bababarát kórházak azonban lehetővé teszik, hogy a mama a kisbabája közvetlen közelében maradjon – fejtette ki Székely Tamás egészségügyi miniszter a díjátadón. Hozzátette: ezen keresztül próbálják azt is megoldani, hogy – a WHO ajánlásához kapcsolódva – a gyermek az első fél évében a legtermészetesebb táplálkozásban részesüljön, amely az anyatej.

A meglévő bababarát kórházak mellé 7 új címet adományozhattak oda, hatnál "megerősítették" az elismerést – mondta el a miniszter. A bababarát kórház címet és táblát a budapesti Szent István Kórház, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház, a dombóvári Szent Lukács Kórház, a Kazincbarcikai Kórház, az ózdi Almási Balogh Pál Kórház, a Pécsi Tudományegyetem Kórháza, a szolnoki Hetényi Géza Kórház és a Zala Megyei Kórház nyerte el.

A bababarát terület pályázazt célja az volt, hogy a közintézmények, üzletek, hivatalok, kulturális, sport- és egyéb helyszínek biztosítsanak kulturált lehetőséget a gyermekek, kiemelten a 0-6 hónapos korosztály egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen anyatejes tápláláshoz, a szoptatáshoz.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet – Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság által kiírt Bababarát Terület pályázat eredményhirdetésén 70 nyertes vehette át az elismeréseket: ezek között szerepelt a többi között a Szegedi Tudományegyetem, az Óbudai Múzeum és Könyvtár, a Nagykarácsonyi Polgármesteri Hivatal Védőnői Szolgálata, Bak község önkormányzata és a Debrecen-Széchenyi Kerti Református Egyházközség.


Forrás: MTI
2009. 06. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés