2019. Június 25. kedd
Az úgynevezett anogenitális, azaz a végbélnyílás és a pénisz töve közti távolság fontos tényezője a férfiak termékenységének, állapították meg amerikai kutatók.

Azoknál a férfiaknak, akiknél az anogenitális távolság (AGD) 52 milliméternél kisebb, hétszer nagyobb az alacsonyabb spermiumszám és a csökkent termékenység kockázata, azokhoz képest, akiknél ez a távolság nagyobb. A megállapítás egy fiatal, 1988-ban vagy azt követően született férfiakat vizsgáló kutatás során született.

anogenitális távolság, termékenység

A Rochesteri Egyetem orvosi központjának munkatársai szerint eredményük egy viszonylag egyszerű szűrési módszert kínál a férfiak számára. „Nem invazív és bárki elvégezheti” – magyarázta Shanna Swan, a tanulmány társszerzője.

Swan résztvevője volt azoknak a 2005 és 2008 között lefolytatott kutatásoknak is, amelyekben azt vizsgálták, miként befolyásolja a megszületett fiúcsecsemőknél az AGD értékét, ha magzati korban ftalátoknak voltak kitéve. Ezek a vegyületek egyes műanyagokban vannak jelen, a cumisüvegekben való használatukat – potenciális káros hatásuk miatt – már több országban megtiltották. A kutatás arra a megállapításra jutott, hogy tízszer nagyobb eséllyel volt kisebb az AGD értéke akkor, ha a várandós anya vizeletéből megelőzően ftalátot mutattak ki.


Forrás: MTI
2011. 03. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés