2019. Október 17. csütörtök
A napi 7-8 óránál kevesebb alvás komoly egészségügyi következményekkel járhat, ennek ellenére sokan nem alszanak ennyit, mégpedig azért, mert túl sokat néznek tévét. Amerikai kutatók szerint a televíziózás befolyásolja az elalvás idejét és hozzájárulhat a krónikus alváshiányhoz.

Több mint huszonegyezer amerikai alvási szokásait elemezte Dr. Mathias Basner és Dr. David F. Dinges, a Pennsylvania Egyetem Orvosi Karának kutatói. A vizsgálat alanyai leírták, mit csináltak két órával lefekvés előtt, illetve lefekvés után. A válaszok szerint a lefekvés előtti idő átlagosan 50 százalékát tette ki a tévénézés.

alvás, tévézés

A kutatók meglepetésére az derült ki, hogy a televízió sokkal inkább meghatározta a lefekvés idejét, mint a napnyugta óta eltelt órák vagy más biológiai tényezők. Az emberek tovább maradnak fent a tévé miatt, miközben ébresztőórájuk korán kelti őket, így az alvásidő az élettanilag szükséges szint alá csökken. Napi 7-8 óránál kevesebb alvás hatására csökken az éberség, továbbá nő az elhízás, a megbetegedés és a halálozás kockázata. Ennek ellenére az amerikaiak 40 százaléka kevesebbet alszik, mint a javasolt.

„A túl rövid ideig tartó alvás és az egészségi kockázatok közötti összefüggés alapján azt mondhatjuk, hogy életmódja miatt sok amerikai krónikus alváshiányban szenved” – mondta el Dinges a SLEEP 2009 alváskonferencián. Basner hozzátette, hogy ennek csökkentésére esténként kevesebb televíziót kellene néznünk, vagy a reggeli munkakezdést kellene későbbre halasztanunk. Mivel utóbbi rendszerint nem kivitelezhető, a tévézést kell lecsökkenteni ennek érdekében.


Forrás: MTI
2009. 06. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés