2020. Szeptember 20. vasárnap
Az alkohol, főként a bor, kis mennyiségben jót tesz a szívnek, de növeli a rosszindulatú daganatok kockázatát. Ezt a negatívumot is kiküszöbölhetjük, ha alacsony alkoholtartalmú italt választunk.

Évek óta több tudományos vizsgálat igazolta, hogy a főétkezésekhez rendszeresen fogyasztott egy-egy pohár bor csökkenti a szívinfarktus kockázatát. Más vizsgálati adatok viszont azt bizonyították, hogy az alkohol többféle rosszindulatú daganat esélyét fokozza.

bor, alkohol

A World Cancer Research Fund (WCRF) kutatói most azt hangsúlyozzák, hogy ha az erősebb borok helyett alacsonyabb alkoholtartalmú borra térünk át, lényegesen kisebb a rák – a vastagbél- és emlődaganatok – veszélye.

A mérsékelt alkoholfogyasztás férfiak esetében napi két borospohárnyi italt jelent, a nőknek ennek a fele javasolt. Rachel Thomson és munkatársai hangsúlyozzák, hogy ha valaki a 14 százalék alkoholt tartalmazó ausztrál chardonnay helyett valamilyen könnyű, 10 százalékos német rizlingre tér át, határozottan jót tesz az egészségének. Számításaik szerint ezzel a bélrák kockázata hét százalékkal lesz kisebb.

„Ha az Egyesült Királyságban mindenki, aki töményebb bort iszik, átváltana a könnyebb borokra, évente sok száz rosszindulatú daganatot lehetne megelőzni – mondotta a munkacsoport vezetője. Jó volna elérni, hogy a bevásárlóközpontok, az éttermek és egyéb vendéglátóhelyek figyelembe vennék ezt a szempontot is, olyan borválasztékot kínálva, ami lehetővé teszi az egészségesebb borfogyasztást.”

A WCRF szakértői szerint ez a tanács nem csak a borra, hanem minden szeszfélére vonatkozik. Az is kiderült, hogy tanulmány megjelenése után a sok alkoholt tartalmazó argentin, chilei és ausztrál borok forgalma érezhetően csökkent.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés