2024. Március 29. péntek
A szélütés vagy műtét után alsó végtagjait mozgatni képtelen betegeknél úgy csökkenthető legjobban a visszérgyulladás és a trombózis veszélye, ha a combhajlatig érő harisnyát viselnek – állapították meg skót kutatók.

Az Edinburgh-i Egyetemen Martin Dennis vezetésével évek óta foglalkoznak azzal, hogyan lehet megvédeni a visszérgyulladás veszélyétől megvédeni azt a sok millió embert, akiknél ennek a veszélye kifejezetten nagy. Már maga a gyulladás is kellemetlen, de a szövődmények esélye valódi életveszély: a visszérben kialakuló véralvadék egy része leválhat, és embóliát okozva halálhoz vezet.

trombózis, harisnya

A skót orvosok vizsgálatuk első szakaszában azt vizsgálták, hogy milyen mértékben védi meg a visszérgyulladástól a a combhajlatig érő kompressziós harisnya az agyi katasztrófa után megbénult betegeket. Mint kiderült harisnyát is viselő pácienseknél nem volt kisebb a visszérgyulladás gyakorisága, mint azoknál, akik csak a szokásos kezelést kapták.

A vizsgálat második szakaszában a combhajlatig érő harisnya és a hasonlóan rugalmas, de csak térdig érő zokni hatását hasonlították össze. A betegek legalább egy hónapig viselték a két gyógyharisnya valamelyikét, és az eredmények szerint a hosszú harisnya a térdzoknihoz képest 31 százalékkal csökkentette a visszérgyulladás kockázatát.

A kutatók ennek alapján hangsúlyozzák, hogy agyi katasztrófa után a betegeknek a hosszú harisnya viselése ajánlott. Kutatásuk következő szakaszában az alsó végtagot ritmusosan összenyomó, masszírozó harisnya hatásával foglalkozik, eredménye három év múlva várható.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés