2024. Március 28. csütörtök
Brit kutatók felfedeztek egy olyan gént, amely segíti a rosszindulatú daganatos sejtek terjedését a szervezetben, blokkolásával pedig megállítható a rákos folyamat, az áttétek képződése.

A WWP2 elnevezésű gént a daganatos sejtekben fedezték fel a Kelet-Angliai Egyetem kutatói. A gén megtámadja és lebontja a szervezetben azt a gátló fehérjét (inhibitor proteint), amely épp a daganatok terjedését hivatott megállítani. Laboratóriumi kísérletek során azt észlelték, hogy a WWP2 blokkolásával megemelkedik az inhibitor protein szintje, a daganatos sejtek viszont „hibernált” állapotban maradtak.

rák, gén

„Most az a feladat, hogy olyan potenciális gyógyszerkészítményeket találjunk, amelyek bejutva a daganatos sejtekbe megbénítják a 'lator gént'” – nyilatkozta a kutatásokat irányító Andrew Chantry.

A tudós meggyőződése szerint nehéz, bár megoldható feladatról van szó. A felfedezés alapján akár egy évtizeden belül olyan gyógyszereket fejleszthetnek ki, amelyeket sokféle daganatféleség, így agytumorok, vastagbél-, bőr- vagy emlőrák kezelésére alkalmazhatnak.

Az eredményeiket az Oncogene című szaklapban közlő kutatók már el is kezdték a WWP2 gént bénító gyógyszer kifejlesztését. Amennyiben megszületnének az ilyen szerek, a hagyományos onkológiai eljárásokat – a kemoterápiát, a besugárzást – olyan elsődleges tumorok kezelésére alkalmaznák, ahol nincs áttétképződési kockázat.


Forrás: MTI
2011. 01. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés