2024. Március 29. péntek
Az orvosok először semmi különöset nem láttak a veronai kórházba érkező férfi esetében. Nehéz légzés, izzadás, alacsony vérnyomás – egyszerű szív- és érrendszeri problémának tűnt. Csakhogy ennek a betegnek két szíve volt.

„Soha korábban nem találkoztunk ilyesmivel” – nyilatkozta az egyik orvos, Dr. Giacomo Mugnai. A szóban forgó férfi néhány évvel azelőtt olyan szervbeültetésen esett át, amely során nem cserélték ki beteg szívét egészségesre, hanem csak mellé helyezték azt.

„Szív- vagy vesebetegek esetében olykor alkalmazzuk ezt a módszert. Néha túl nagy munka lenne eltávolítani a beteg szervet, inkább csak mellé tesszük az egészségeset” – magyarázta Dr. Rade Vukmir, a Temple Egyetem sürgősségi ellátási professzora, a Sürgősségi Orvosok Amerikai Kollégiumának szóvivője.

Az Annals of Emergency Medicine című lapban megjelent tanulmány szerint a férfi ilyen beavatkozáson esett át egy olasz klinikán. A szívkamrák és a véredények jól megtanultak együtt dolgozni, így a két szerv kölcsönösen támogatta egymást.

Csakhogy előfordulhat, hogy a két szív különböző ritmust vesz fel – ez történt a 71 éves férfi esetében is. Az orvosok először gyógyszerekkel próbálták kezelni a problémát, ám a helyzet nem javult, a beteg vérnyomása esett, majd egyszer csak elveszítette az eszméletét, leállt a légzése és a szíve – vagyis a szívei. Az újraélesztést követően pacemakert kapott, azóta újra egészségesen él.

Vukmir elmondása szerint nagyon kevesen élnek ma két szívvel. Általában könnyen kezelhető, hordozható, testen kívüli gépeket használnak ilyen célra. Az olasz férfi, szerencséjére, tapasztalt kezekbe került, akik nem mindennapi esetét is el tudták látni.


Forrás: Medipress
2012. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés