2021. Június 23. szerda
Így erősítsük immunrendszerünket! -  Megfázás -  Torok problémák  -  Fülproblémák  -  Erőteljesebb gyulladások
Lassacskán véget ér az ősz, mely bár igencsak nyáriasra sikeredett az idén, azonban a rövidebb nappalok, a hűvösebb éjszakák és hajnalok, valamint a ködös, csapadékos időjárás alaposan meggyengítette az emberek immunrendszerét. Ez teljesen normális ebben az időszakban, így a többség már át is esett az első kisebb-nagyobb megfázásokon, melyek a szövődményekkel együtt ilyenkor, illetve a téli szezonban igazi slágerbetegségeknek tekinthetők.

A helyzetet tovább fokozza, hogy az évnek ebben az időszakában maximális fordulaton pörögnek az iskolák és a munkahelyek, ahol a felnőttek és a gyerekek össze vannak zárva egymással, vagyis elegendő egyetlen vírusos megbetegedés ahhoz, hogy abból kisebb lokális „járvány” törjön ki, és sorban megfertőződjenek az emberek. Nem nehéz tehát ilyenkor egyik-napról a másikra orrfolyásra vagy torokfájásra ébredni, noha sokan nem tudják, hogy melyek azok a tünetek és problémák, illetve téli slágerbetegségek, melyek haladéktalanul orvosi közbeavatkozást igényelnek. Mielőtt azonban rátérnénk a problémákra, lássuk a megelőzési lehetőségeket!

Slágerbetegségek

Így erősítsük immunrendszerünket!

Sokan úgy gondolják, hogy az őszi és téli megfázásokat lehetetlen elkerülni. Ebben talán van némi igazság, azonban rengeteget tehetünk azért, hogy immunrendszerünket megerősítsük, illetve folyamatosan szinten tartsuk, aminek jóvoltából gyorsan kilábalhatunk a kisebb betegségekből anélkül, hogy súlyosabbá válna a helyzet, és orvoshoz kellene fordulnunk gyógyszeres kezelésért. Hogy mivel tudjuk megacélozni szervezetünk legfontosabb védvonalát?

Bár sokan a multivitaminokra esküsznek, ennél sokkal lényegesebb ebben az időszakban is a változatos táplálkozás. Együnk rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, próbáljunk többféle ételt bevinni a szervezetünkbe, és bár kúraszerűen némi multivitamin sem árt, a legfontosabb azonban, hogy D- és C-vitamint mindig szedjünk elegendő mennyiségben. Lényeges továbbá, hogy rendszeresen mozogjunk, ha tehetjük, akkor sportoljunk a szabadban, hiszen ez a tevékenység alaposan megerősíti a testünket, de a gyógyteák vagy az időjáráshoz illő öltözködés szintén nagyon fontos tényezők lehetnek ebből a célból.

Lássuk azonban most, hogy milyen fokozatai lehetnek, ha gyenge immunrendszer mellett lebetegszünk? Milyen betegségek várhatnak ránk, és vajon mikor kell velük orvoshoz fordulni? Dr. Móri István Péter, az Erzsébet Medical fül-orr-gégésze volt a segítségünkre a válaszadásban!

Megfázás

Az általános megfázás az emberek legalább 90 százalékát eléri az őszi és téli időszakban. A felsőlégúti megbetegedések közül ez a leggyakoribb és legáltalánosabb probléma, azonban mégis lényeges komoly figyelmet fordítani rá, mert amennyiben elhanyagoljuk, nem teszünk ellene időben valamit, akkor az könnyedén súlyosabb problémává fokozódhat. A tünetek könnyedén felismerhetők, jellemzően orrfolyás – vizenyős váladékkal –, orrdugulás, fejfájás, fáradtság, levertség, torokfájás, esetenként hőemelkedés vagy könnyedén csillapítható láz jár vele együtt.

Megfázáskor általánosságban elegendő csak a tüneteket kezelni és csillapítani, mely a közérzet erősödésével együtt segít az immunrendszernek megbirkózni a kórokozókkal. Sokat segíthet a javulásban egy jobb orrspray, valamint hasznosak a C-vitaminokkal és egyebekkel dúsított forró italporok, melyekhez bárki és bármikor hozzájuthat a patikában recept nélkül is. Fontos továbbá a sok folyadékfogyasztás és a pihenés a mielőbbi gyógyuláshoz. Ha állapotunk három napon belül nem javul, feltétlenül forduljunk orvoshoz.

Torok problémák

Ha az egyszerű megfázást vírus okozta, a kórokozó pedig legyengült immunrendszerrel találkozott, és a páciens nem pihente ki a betegséget, akkor csakhamar valamilyen gyulladás képződik a szervezetben. A felső légúti megbetegedésből fakadóan ez az esetek jelentős többségében torokgyulladás lesz, amihez szintén határozott és könnyen felismerhető problémák társulnak, mint amilyen a torokkaparás, a torokfájdalom, a nyelési nehézség, de a nátha, a fáradtság, a levertség, a kisebb hőemelkedés vagy láz szintén velejáró lehet.

Nagyon fontos alaposabban odafigyelni rá, ezáltal feltétlenül kipihenni, otthon maradni, és megtenni mindent a tünetek enyhítéséért. Ebben az esetben is hatásosak a forró italporok, a gyulladáscsökkentővel elegyített fájdalomcsillapítók, a különféle torokfertőtlenítők és szopogató tabletták. Rengeteg meleg teával és folyadékkal a probléma 2-3 nap alatt jelentősen mérséklődik, egy kis mézzel és vitaminokkal tovább támogathatjuk szervezetünket, de ha inkább súlyosbodnak a tünetek, ezáltal rendszeres köhögés jelentkezik, vagy felszökik a lázunk, feltétlenül keressünk fel egy fül-orr-gégészt.

Fülproblémák

Előfordulhat, hogy a kezeletlen nátha és megfázás nem a torok felé fertőződik tovább, hanem a füleket veszi célba. Ilyenkor alakulhat ki a fülkürthurut, mely nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten fájdalmas probléma is egyben. A tünetek jellemzően az általános fülzúgás, a hallójáratok feszítése, valamint kisebb-nagyobb mértékű, szűnni nem akaró füldugulás, pontosabban annak érzete a gyulladás miatt, amihez fejfájás, hőemelkedés és láz is társulhat az általános problémák mellett.

A fülkürthurut esetén soha nem elég az otthoni kezelés, mindig fül-orr-gégész szakorvoshoz kell fordulnunk, mert általában csak receptre kapható gyulladáscsökkentő készítményekkel és antibiotikumokkal érhető el gyógyulás. Hasznos továbbá kiegészítésként az orrspray használata, de léteznek különféle házi praktikák is, mint amilyen a kövirózsa friss hajtásának csepegtetése, az infralámpás melegítés, vagy a kis zsákocskában felmelegített konyhasóval való melegen tartás.

Erőteljesebb gyulladások

Amennyiben a kisebb gyulladásokat nem pihenjük ki, nem megyünk el időben orvoshoz velük – sajnos még mindig rengeteg vannak, akik egy erőteljes torokgyulladást is otthon próbálnak kikezelni vagy lábon kihordani –, akkor súlyosabb következményekkel, szövődményekkel kell számolnunk. Ilyenek a gennyes arcüreggyulladás, a tüszős mandulagyulladás vagy a középfülgyulladás, melyeket vírusok és baktériumok idéznek elő, a tünetek pedig testtájékonként eltérnek, így erőteljes torokfájás, arcüregi nyomás vagy fülfájdalom, magas láz, esetleg csillapíthatatlan hőemelkedés léphet fel. A kérdéses problémákat soha ne próbáljuk meg házi patikából gyógyítani, mindig forduljunk szakorvoshoz, ha korábban nem tettük volna!


2019. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés