2024. Június 23. vasárnap
Az agy bizonyos területeire irányított ultrahanghullámok képesek megváltoztatni a páciensek hangulatát. A felfedezés nyomán felcsillant a remény, hogy a módszerrel a jövőben gyógyíthatóvá válnak az olyan zavarok, mint a depresszió vagy a szorongás.

Az Arizonai Egyetemen Dr. Stuart Hameroff vezette kutatás eredményei a Brain Stimulation című szakfolyóiratban jelentek meg. A szakértő akkor kezdett érdeklődni az ultrahang emberi agyra gyakorolt hatása iránt, amikor Jamie Tylernek, a Virginia Műszaki Egyetem munkatársának tanulmányában olvasta: állatok esetében fiziológiai és magatartásbeli változáshoz vezet a koponyán keresztül alkalmazott hullám.

Hameroff professzor tudta, hogy az ultrahang körülbelül 10 millió rezgést bocsát ki másodpercenként, illetve az agy fehérjeszerkezetét adó mikrotubulák – amelyek összefüggésben állnak a hangulattal és a tudattal – ugyancsak bizonyos frekvencián működnek. „Azt mondtam aneszteziológus kollégáimnak, hogy ki kellene ezt próbálnunk krónikus fájdalomban szenvedő betegeken, akik önként jelentkeznek” – mesélte Hameroff, akinek munkatársai azt javasolták, hogy előbb saját magán kísérletezzen. Egy hagyományos ultrahang-készüléket tett a fejére, de miután 15 másodperc után sem érzett hatást, majdnem kudarcként könyvelte el a próbálkozást. „Levettem, és azt mondtam, ez nem működik. Aztán egy perc múlva kezdtem úgy érezni magam, mintha ittam volna egy martinit” – mondta Hameroff, akinek a hangulata a következő 1-2 órában tovább emelkedett. Mivel azonban itt még placebo-hatásról is szó lehetett, klinikai teszteket kezdeményezett.

A krónikus fájdalomban szenvedő betegek nem tudták, hogy a fejükre tett készülék bekapcsolt állapotban van-e. Az eredmények alapján az ultrahangos kezelés hatására 40 percen belül hangulatjavulás jelentkezett náluk, míg akiknél üzemen kívül volt a gép, nem történt változás.

Az alacsony intenzitás mellett ártalmatlan ultrahang-hullámok azért alkalmasak képalkotó diagnosztikai megoldásokra, mert a lágyszöveteken és csontokon áthatolva képesek bizonyos anatómiai struktúrák – például magzatok, szervek, illetve erek – képeit. Az ultrahang azért is különösen ígéretes agystimulációs eszköz, mert a jelenleg használt módszerek, köztük a transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) kellemetlen mellékhatásokkal járhatnak.


Forrás: Medipress
2013. 07. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés