2024. Október 10. csütörtök
Az egynapos sebészet fogalma ma már ismerősen cseng: öt év telt el az első magyarországi egynapos sebészeti osztály megalakulása óta. A hazai egynapos sebészet kimagasló sikerét az is jelzi, hogy idén ötödik alkalommal kerül sor Budapesten a Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság (MEST) kongresszusára.

A november 7-8-án, az Europ-Med Kft. Budaörsi Egészségügyi Központ támogatásával megrendezendő konferencián a hazai egynapos sebészeteken szerzett tapasztalatokat osztják meg egymással a szakemberek, és arra a kérdésre keresik a választ, vajon milyen objektív eszközökkel lehet befolyásolni az egynapos sebészet fejlődését, s milyen jogi szabályozási formáknak kell eleget tenniük.

egynapos sebészet

Hazánkban eddig 45 új egynapos sebészeti egység jött létre, amelyekben a legmodernebb sebészeti és orvostechnológiai eljárásokat alkalmazzák, professzionális technikai háttér mellett, kiemelkedő szakemberek bevonásával. Ezekben az intézményekben az ambuláns kivizsgálás után a beteg egy előre egyeztetett időpontban érkezik meg, és a műtétet követően akár már 4-5 óra elteltével otthonába távozhat.

Az egynapos sebészetek előnye a fekvőbeteg-ellátó intézményekkel szemben, hogy a stresszmentes környezet, az igényesen kialakított, többnyire légkondicionált, saját fürdőszobás 2-4 ágyas kórtermek a betegek számára is elviselhetőbbé teszik azt a néhány órát, amelyet ágynyugalomban kénytelenek eltölteni. Mivel nincs belhonos kórházi baktérium sem, a műtét utáni fertőzés veszélye minimális, és a beavatkozások elhalasztása nem jár további felesleges kórházi tartózkodással.

„Az egynapos sebészeti intézmények Közép-Kelet Európában elsőként nálunk honosodtak meg, rajtunk kívül a környező országokban még nem működnek hasonló profilú sebészetek – mondta el Dr. Gamal Eldin Mohamed főorvos úr, a MEST főtitkára. Többek között ennek köszönhető, hogy jövőre egy regionális sebészeti kongresszus keretében hazánkból indul el a környező kelet-európai (szlovák, cseh, ukrán stb.) egynapos sebészeti intézmények megalapításának gondolata. Az egynapos sebészetek komoly szakmai fejlődését pedig az is bizonyítja, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy Budapest nyerje el az 2013-as Nemzetközi Egynapos Sebészeti Világkongresszus megrendezésének jogát.”


Forrás: AkcióPR
2008. 11. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés