2024. Március 28. csütörtök
A lábaink mozgatóként, teherhordóként egyaránt óriási munkát végeznek egész nap. A regenerálódáshoz igazán megérdemelnék a törődést, pedikűrös vagy masszőr rendszeres segítségét! Egy kellemes pezsgőlábfürdő keretébe Ön otthon kaphatja meg ezeket a szolgáltatásokat: Ismerkedjen meg a masszírozós lábfürdővel, ami talpmasszázst és pedikűrt is végez!

Lábmasszázsfürdő

Lábfürdő, extrákkal

A pezsgőlábfürdő használatához helyezkedjen el kényelmesen egy fotelben: pihenés, zenehallgatás, tévénézés közben is igénybe veheti a lábát ápoló, kényeztető, masszírozó funkciókat. Ennek a kis készüléknek a segítségével önmaga pedikűröse, talpmasszőre lehet. A rendszeres lábápolást annak is lehetővé teszi, aki csak ritkán jut el pedikűröshöz: a lazító lábfürdő során a cserélhető rátét segítségével könnyebb a talpon megvastagodott szaruréteget, az elhalt hámsejteket eltávolítani.

Vízkúra otthon

Nemcsak a talp bőrének ápolásában, hanem az egész lábfej vitalizálásában segít a lábfürdő-készülék. A temperáló funkcióval otthoni körülmények között megvalósítható a Kneipp-féle lábfürdő, vagyis a hideg-meleg víz váltakoztatása, amely szinte tornáztatja a bőr pórusait illetve a láb ereit. A láb-pezsgőfürdő segítségével saját magunk kényeztethetjük lábunkat, elősegítve annak regenerálódását. A meleg vízben ellazulnak az erősen igénybe vett, megfeszült izmok, a vibrációs vagy pezsgő funkció pedig serkenti a vérkeringést, átmelegíti, frissíti a törődött lábat, masszírozza a láb reflexzónáit.

Jótékony érintés

A lábmasszázs az egész testre jótékonyan hat: a talp reflexzónáin keresztül ugyanis a legtávolabbi testrészek működését is befolyásolni lehet. Három cserélhető rátét közül lehet választani: a kefe-rátét stimulálja a reflexzónákat a talpon, a masszázs-rátét gondoskodik a talpak kellemes masszírozásáról és segíti a vérkeringést, a szaruréteg-eltávolító pedig az elhalt hámsejtek és bőrkeményedések eltávolítására szolgál. A talp reflexzónáinak masszírozására szolgáló görgőfeltétek le is vehetők, ha a pezsgőfunkciót választja. A Beurer FB 20 száraz masszázsra is alkalmazható, a kellemes hőmérsékletről infralámpa gondoskodik. A készülék rendszeresen, tetszés szerinti gyakorisággal használható, egy-egy alkalommal kb. húsz percet szánjon rá. Nem tanácsos az alkalmazása viszont a láb bármilyen érrendszeri elváltozása (trombózis, vénatágulat, visszér) vagy sérülése, vírus- vagy gombafertőzése esetén, valamint diabéteszesek vagy gyulladásos betegségben szenvedők számára sem.

Illatos segítség

A lábfürdő-készülék egyedi megoldásokat is lehetővé tesz: gyógynövények főzetével vagy pár csepp illatos növényi olajjal lehet a lábápolást még hatékonyabbá tenni. Árnika, rozmaring, levendula vagy kakukkfű, illetve tengeri só ajánlható, ezek pihentetik a lábat, javítják a keringést.

Lábpezsgőfürdő pedikűr alkalmazással

Ára: 11 325 Ft + 990 Ft szállítási költség

Szállítási határidő: 5 munkanap

MEGRENDELHETŐ: Online rendelés:

Lábpezsgőfürdő pedikűr alkalmazással

Telefonon is megrendelhető 9-17 óra között a vevőszolgálaton: 01 1 336 0114

(x)



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés