2024. Március 29. péntek
A legújabb kutatás szerint gyorsabban felépülnek azok az agyvérzés túlélők, akik valamilyen hangszeren kezdenek játszani.

A kutatók az úgynevezett neglect szindrómából lábadozó betegeket vizsgálták, amikor az egyik agyféltekét sújtó károsodás következtében a beteg a test másik oldalán tapasztal térbeli érzékelési zavarokat. A kutatásban részt vevő két beteget hangsoron (chimes) tanították meg játszani. Miközben a betegek állapota javult, a University of London kutatói fokozatosan növelték a távolságot a csövek között, hogy ezzel ösztönözzék őket arra, hogy a testük érintett oldalán lévő térközöket használják a zenélés során. A kutatók arról számoltak be, hogy a résztvevők már négy kezelési alkalom után jelentős javulást mutattak a klinikai vizsgálatokban.

A kutatócsoport vezetője, Dr. Lauren Stewart elmondta, hogy a rehabilitációs módszerek széles körű kutatása ellenére a mai napig korlátozottak a kezelési lehetőségek. Az új kutatás azonban azt bizonyítja, hogy a hangszeren való játék hatékony intervenció lehet a neglect szindrómában szenvedő stroke-os betegek számára. „Nagyszerű lenne, ha több beteget is felkérhetnénk részvételre a további kutatások során, és megnézhetnénk, hogy a zenei intervenció javulásokat eredményezhet-e a hétköznapi feladatvégzésben” – mondta Dr. Stewart. A kutatók most azt tervezik, hogy formális klinikai kísérletté bővítik a szűk körű kutatást, hogy meg lehessen határozni a beavatkozás teljes hatását.


Forrás: Medipress
2014. 07. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés